Hogyan működik az állami támogatás feltétele?
A történetem a következő: 2010-ben költségtérítésesen kezdtem, majd 2013-ban a kreditszámom miatt, már állami finanszírozásra soroltak át. Ebből 3 at vettem igénybe. Elméletileg maradt 9?
Most felvettek MSc szakra, szintén állami támogatással, de ez meddig maradhat így? Szóval MSc szakon a 4 félévet államilag biztosan járhatok, vagy ezt elvehetik tőlem?
Minden egyes besorolási döntés, azaz, hogy államilag finanszírozott vagy költségtérítéses képzésben folytathatod-e a tanulmányaidat, egy tanévre szól, jellemzően őszi-tavaszi rendszerben (azaz a következő őszi szemeszterben vizsgálják felül ezt újra).
Jól írtad, neked nem csak elméletben, de gyakorlatilag is 9 féléved van, amit támogat az állam, ebbe ugye simán belefér a teljes MSc képzésed, azaz a 4 félévednek a támogatása.
DE:
- ahogyan az előző is írta, ha egy év alatt nem teljesítesz legalább 36 kreditet, automatikusan átsorolnak költségtérítéses státuszba
- ha nem sikerül a képzés másfélszeres időtartamán belül végezned, az azt követő szemeszterekben mindenképpen költségtérítéses státuszba kerülsz, azaz 6 aktív félév után a hetedik aktív félévet már csak költségtérítéses formában kezdheted meg
- elméletben te is kérvényezheted hogy vegyenek át költségtérítésesre, amennyiben nem akarod vállalni (vagy csak le akarod rövidíteni) az államilag finanszírozott formával járó jogokat ÉS kötelezettségeket, a gyakorlatban azonban ez igen ritka szerény véleményem szerint
Tehát, ugyan el tudod végezni az MSc képzést 4 félév alatt végig államilag finanszírozott formában, ehhez azonban az kell, hogy évente (őszi-tavaszi rendszerben nézve) legalább 36 kredited meglegyen, illetve 6 aktív félév alatt sikeresen leabszolváljál, lediplomázzál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!