Hogyan zárjam ki egy tantárggyal kapcsolatban a tanárhoz való hozzáállásomat?

Sokan csókosnak tarthatnak, de szeretek legalább normális viszonyban lenni a tanáraimmal, nehogy rámszálljanak. Nem bírom, ha rám szállnak. És ezt úgy kell elképzelni, hogy összezavarodom, lefagyok, hebegek-habogok.

És itt (teljesen objektíven), mindig a tanár volt a hibás. Általában érdekes természetű, ha nem is a tanári pályára, de az adott korosztályhoz teljesen alkalmatlanok voltak, vagy legalábbis olyan tanárok, akiknek a híre megelőzte a személyiségüket.

Az egyik ilyen az általános iskolás némettanárom volt. Utólag visszagondolva kitűnő, nagy tudású tanár volt, de túlságosan "kemény" és erőskezű, nem általános iskolába volt való, hirtelen haragú, kisgyerekekhez nem volt türelme. Ha valaki nem tudott valamit, órán megszégyenítette őket. A végére az lett, hogy meg se mertem órán szólalni, viszont a dogáim mindig jól sikerültek. 3 év után tudtam nála feloldódni, de akkor pont csoportösszevonás volt és jött vagy 10 új diák, így visszaestem. És nemegyszer hallotta ezt anyukám, hogy már fel se mert szólítani, mert egyszer-kétszer, felsős létére elsírtam magam, ha hozzám szólt. A középiskolás tanárom egy vicc, de helyrerakta az önbizalmamat, én voltam az egyik legjobb a csoportból, imádtam a németet, bár nem tanulunk semmit és egyedül kellett nyelvvizsgáznom és érettségire készülnöm.

A második a fizika tanárom volt. Hülye vagyok a matekhoz, viszont az elméletet mindig megtanultam. Ez egy ideig elég volt a kettes-hármashoz. Többször publikált, doktorátusa van, rendszeresen megy OKTV-re diákokkal, de nagyon fura stílusa van. Többször tett szexista megjegyzéseket (nem csoda, hogy nem ért a matekhoz, hiszen lány) vagy beszólt a lányoknak, hogy ha nem jötte hozzá faktra, pedig volt eszük a fizikához, hogy biztos ütközik a szinkronúszással vagy rúdtánc óráikkal. Fiúkat kérdezte mindig, hogy mit sportolnak, bármit válaszoltak, azt mondta, hogy az nem is igazi sport. Illetve, hogy tudja, hogy az adott fiú másra se tud gondolni, minthogy a lánypadtársa combjára tegye a kezét, de próbáljon ráfigyelni.

A földrajztanárom osztályzásban korrekt volt és értékelte a tisztelettudó, jól tanuló embereket, de imádta feleltetni szóban az embereket, ahol össze-vissza kérdezett tőlük, ha épp kezdte volna mondani az anyagot, félbeszakította és feltett egy másik kérdést, és az embernek nem is volt ideje kapcsolni, és ő ezt elkönyvelte nemtudásnak. Dolgozatoknál, ami kvíz volt, minden kérdésre kb. egy perc válaszadási idő jutott, szeretett azzal szórakozni, hogy odament valakihez és rácsapott a padjára, ő természetesen felugrott, a tanár meg kiröhögte.

Az angoltanárom (akihez nyelviskolába jártam) jó tanár volt, de nagyon szeretett személyeskedni. Mondta, hogy az előző csoportját szétszedte, mert nem bírta őket. Egyszer angolul kezdtem magyarázni, hogy milyen béna vagyok, mert az volt a feladat, és mindig elmondtam ha feladat volt, minden életem során történt bénázásomat és maflaságaimat, ő meg azt mondta, hogy neki nehéz életkörülményei voltak és sosem szerette az életképtelen embereket. Onnantól kezdve szívatni kezdett, sértegetett, ha valamit jól tudtam, odavágta, hogy vaktyúk talál szemet meg biztos dagad a májam mert ennyit fejlődtem, ha nem tudtam elolvasni az írását és félreolvastam amit felírt, az én hibám volt, mert a szót ismernem kéne.

A magyartanárom pont az ellenkezője. Az egyik legjobb előadó, akit valaha láttam, érdekesen magyaráz, érthetően, viszont ha egy emberrel kerül szemtől-szembe, hajlamos személyeskedni, kivételezni, lekezelően bánni a másikkal nyilvánosság előtt. Engem pont szeretett, ezért bármit csinálok, ötöst kapok, más embernél meg az ment a feleletben, hogy 10 percen keresztül a kutyatartásról beszéltek, és beírt neki egy ötöst a végén.

Szóval, annyit elismerek, hogy ők voltak a legjobb tanáraim, belém vertek mindent, amit tudtak, de a "bullying" stílusukat nem tudtam elviselni.