Volt-e nálatok felvilágosító óra az iskolában és ha igen, milyen volt?
Nálunk volt általánosban és középsuliban is, azt hiszem utóbbiban 2x is.
Nem rendes órán volt, és nem is osztályfőnök tartotta, hanem direkt eljöttek erről előadást tartani valakik. Több osztálynak volt egyszerre felvilágosítóórája.
Általánosban mindenki kapott óvszert, középsuliban pedig azt hiszem, aki akart, az vehetett el óvszert, de nem volt muszáj.
Magát az előadásokat már nem tudnám felidézni, de elég hasonló volt mindhárom, úgyhogy gondolom nagyjából egy standard felvilágosítóóra a színvonalasabbak közül, mert arra emlékszem, hogy amúgy nem voltak rosszak, elég körültekintően beszéltek mindenről, bár számomra akkor már annyira nem volt nagy újdonság semmi.
Most amúgy így visszaemlékezve rémlik, hogy az egyik középsulis órán lehetett jelentkezni egy olyan feladatra, ahol fel kellett húzni egy banánra egy óvszert. Hoztak kb. 3-4 darab banánt, és ugyanennyi diák csinálhatta meg mások előtt ezt.
A mostani fiatalok esetében már nem erőltetik a szexuális felvilágosítást. Elviekben beépítik a biosz tananyagba de a tanárok inkább kerülik a témát.
Aki 2000 után született, annak az egész világ nyitott kapu. Mindent megtudhat annyival, hogy bekapcsolja a számítógépet. Közösségi oldalak is tele vannak nyílt erotikus tartalommal.
Nem igazán kell őket tanítani. Hiszen sokuk már tudja a lényeget.
Én 2009-ben végeztem az általánossal, és azon idő alatt 2 szexuális felvilágosítás is volt.
Mindkettőt a biosz tanár tartotta. Az egyik egy normális előadás volt, a másik meg biosz órán a nemiszervek tanulásakor.
Tudjátok amúgy, hogy mi volt az érdekes? Abból az anyagból soha nem felelt senki és nem is íratott belőle. Egyszerűen a tz-ből is kimaradt.
Szóval a tanárok többsége is kerüli, sőt a munkafüzet megalkotója(aki a tz-t is megcsinálta)
Adtak óvszert is, bár a legolcsóbb, gagyi minőségűt.
A 90%-a már a következő órában tele volt töltve vízzel. :)
Középiskolában meg "önkéntes" alapon lehett lemenni az előadóba, hogy meghallgathasd a felvilágosítást. Vagy fent maradtál tanulni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!