Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Nevelésügyi szakvéleményben...

Nevelésügyi szakvéleményben az áll, hogy "a 2017/18-as tanévre matematika tárgyból felmentést élvez, érettségin más tárgy megjelölhető" Aki hasonló helyzetet élvez, felvilágosítana hogy is néz ki a továbbtanulás ilyen esetben?

Figyelt kérdés

19 éves diák vagyok, sajnos még csak 11-ben. Ez úgy jött össze hogy folyamatos egészségügyi és később pszichés állapotom is, plusz a rossz anyagi helyzetem miatt egy évet halasztanom kellett, magyarul egy évig nem jártam iskolába, dolgoztam, eltartottam magamat. Ha ez nincs, akkor a most érettségizők soraiban lennék.

Jelenleg egy egyéni tanrendre specializálódott suliban tanulok, havonta-két havonta találkozunk a tanárokkal konzultációs napokon, ott tehetjük fel a kérdéseinket.

Nekem tetszik ez a rendszer, mert tudok dolgozni, úgy tanulok ahogy én szeretnék, és beoszthatom az időmet.

Egyedül a matematikával van gondom, hozzáteszem, azzal már 9. osztályban voltak gondok, nagyon nagy volt az általános- és a gimnázium közti szakadék.

2 hónapja eldöntöttem hogy kivizsgáltatom magamat miért ilyen nyögve nyelős egyedül a matek, mert mások képesek felkészülni, és sokáig is emlékeznek a tanultakra, én meg 1-2 hét után elfelejtem.

Nevelésügyi tanácsadónál el is végeztek egy diszkalkulia tesztet, egy IQ tesztet, és egy általános pszichológiai állapot felmérést.

Az IQ-ból is látszott, a matematikai készségeim kevésbé jók mint a szóbeli, asszociáció kereső képességeim. A kifejezetten matematikai logikát, számolási készséget, gyorsaságot érintő rész 115 lett, a nyelvi, szövegalkotási pedig 122. Tudom, az emberek nagy része 100-110 között mozog, de érezhető, hogy nehezebben látok át bonyolult számolási példákat, mint mások.

Nem vagyok diszkalkuliás, koncentrációs problémáim vannak "csak".


Na de megkaptam ezt a papírt, és nem tudom hova tenni. Hogy érti, hogy más tantárgy választható a matek helyett érettségin?


Az a tervem hogy 12. után biológus alapszakra szeretnék menni. Végső soron kutató biológusnak tudom elképzelni magamat, leginkább a sejtbiológia, virológia érdekel.

A lényeg hogy biológus alapszakra kell menni ez ügyben, tehát ELTE, Szeged játszik első sorban, de gondolkozom máson is (esetleg külföld, az angolom jó, és németül is beszélek valamit de azt még csiszolni kell)


Szóval hogy vennének fel egy biosz szakra, matek érettségi nélkül? Nem vagyok hülye matekhoz, ezt most itt a GYIK-on sehogy nem tudom bizonyítani, de a lényeg hogy ne valami teljes matematikai analfabétának képzeljetek. És a bioszt se úgy képzelem el hogy ott cuki kiscicákat, meg kisvirágokat fogok rajzolgatni.

Tudom hogy egy egy biokémiai folyamat igényel matematikai tudást, laborhoz is kell matekozás. A kémiával egyébként nincs gondom, ott a ph számítást kivéve csak osztani meg szorozni kell, ismerni átváltásokat és kész.


Valaki informálna? Köszönöm, addig én is utánanézek jobban.



2017. jún. 4. 14:34
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
100%
Felvennének, mert nem kötelező érettségi tárgy, de ha nem vagy diszkalkuliás, nem értem ezt a szakvéleményt. Az IQ teszt is azt mutatja, hogy a matematikához szükséges​ kompetenciáid az átlagnál valamivel jobbak. Semmi értelme ennek a véleménynek, és egyébként is csak ajánlás, szóval konkrétan az érettségitől nem tilthatnak el.
2017. jún. 4. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
89%
Nem vagyok nagyon jártas a területen, de úgy tudom, hogy a biológus (főleg kutatók) azért elég keményen használnak matekot. Vagy tévedek?
2017. jún. 4. 15:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
90%
De biológia szakon is vannak számolós tárgyak.
2017. jún. 4. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 A kérdező kommentje:

Lehet hogy csak az a baj hogy nagyon bolygatott volt az elmúlt 4 évnyi középsulis pályafutásom?

Az első két évet egy gimnáziumban (tegyük hozzá versenyistálló) töltöttem, ott is 3 matektanár váltás volt, aztán egy évet kihagytam, aztán jött egy csak nevében gimnázium, egyébként minősíthetetlenül gyenge suli, ahol a matektanár többet volt külföldön mint az osztályaival, és végül itt vagyok egyéni tanrenden egy korrekt, normális matektanárral, csak keveset látom.


Amikor volt szerencsém külön órát kapni valamilyen matektanár jószívűségéből, azt mondták alapvetően jó eszem van.

Csak valahogy a tanultak hosszasabb megjegyzése nem megy. Most pl év végi vizsgákra tanulom 3. alkalommal a logaritmusokat, mert egyszerűen nem jegyzem meg ezeket egy hónapnál tovább. Persze, dereng valami, de használni nem tudom, ahhoz újra kell vennem az egészet.

2017. jún. 4. 15:27
 5/18 anonim ***** válasza:
75%
Én diszkalkuliás vagyok, kaptam felmentést. Nálam úgy néz ki a dolog, hogy a szabályokkal tisztában vagyok, tudom is alkalmazni, csak a számokat cserélem fel,pl le kellene írni hogy 56783 én pedig mondjuk 57683-at írok le. ezért voltak mindig rossz eredményeim. Szerintem nálad az a probléma hogy az alapok hiányoznak, ez nem diszkalkulia.
2017. jún. 4. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
92%
Nekem úgy tűnik, hogy semmi bajod nincs. Biosz szakra felvehetnek, de szerintem ártani nem fog, ha felkészülsz a matek érettségire. Felmentést azoknak szoktak adni, akiknek szellemi akadályaik vannak, neked a leírtak alapján nincsenek. És igen, biosz szakon kell majd számolnod, de én ettől nem félnék, mert valószínűleg gyakorlással menni fog.
2017. jún. 4. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 A kérdező kommentje:

Kettes válaszoló:


Utánanéztem már, de most is megnéztem. Az ELTE tantervében a biosz Bsc (3 év) esetén csak az első két félévben van egy "Matematika I." és "Matematika II." tárgy.


A rövid tantárgyi tematikák fülre kattints, ha érdekel.


[link]


A felsorolt témák közül, amiket érint ez az egy éves tárgy, egyedül a differenciálszámítás, meg a mátrixok hangoztak ijesztőbbnek, a többi az középsuli, tehát még akár érthetem is.

Nem tudom, esetleg egy idetévedő ELTE bioszos megmondhatja mi a benyomása e téren, de szegediek is jöhetnek :D

2017. jún. 4. 15:39
 8/18 A kérdező kommentje:
Persze, felkészülni és tanulni mindenféleképpen szeretnék, de nagyon félek tőle. Ilyenkor már egyáltalán nem vagyok olyan magabiztos. Aztán lehet tényleg a rendszeresség, az állandó használat hiánya az ami a tanultak elfelejtését idézi elő.
2017. jún. 4. 15:43
 9/18 anonim ***** válasza:
100%

kérdező, kissé elnézted

matekos tárgyak: informatika,matematika, fizika, fizikai kémia, szerves kémia, analitikai kémia, bevezetés a biokémiába, biometria, fizika 2, biológiai fizika, analitikai kémia, matematikai módszerek alkalmazása. Ezek nagy részében vannak képletek, számolások stb... ugyan nem biológusnak tanultam, de nekem is voltak hasonló óráim, és bizony számoltunk.

2017. jún. 4. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 A kérdező kommentje:

Igazad van utolsó, pontatlan voltam, mert ezeken belül is van számolás.

Világosítsatok fel ha nagyon naiv lennék, de átolvasva az utolsó által megadott egyéb tárgyakat (biológiai fizika, informatika) ezek nem igényelnek különösebb érzéket a matekhoz?

Gondolok itt pl a fizikán belüli témakörökre, amik le vannak írva a rövid ismertetőben.

A tantárgy célja a biológiai jelentőséggel bíró legalapvetőbb fizikai ismereteknek átadása, és a kapcsolatok bemutatása.

"Elektrosztatika alapjai. Statisztikus termodinamika alapjai. Bioenergetika alapjai. Membránpotenciálok. Rezgések és hullámok. Geometriai és hullámoptika alapjai. Atomfizika alapjai. Spektroszkópiák és egyéb biofizikai mérési módszerek. Hidrodinamika alapjai. Biomechanika. Biológiai folyamatok modellezése."


Elektrosztatika alapjai (én elektromosságtan néven tanultam) elhangzanak 8. osztálytól 11. osztályig 2X, hogy mi az áram, mi az ellenállás, mi a mágneses és elektromos tér közti összefüggés, és mindegyikre van egy max 2-3 változós egyenlet. (jó, az ilyen önindukciós meg egyéb részeknél már megizzad az ember, a mindenféle jobb kéz-bal kéz szabályos dolgokkal, de az azért már nem az "alap" elektromosságtan)


Termodinamika alapjai szintén 9-10 osztály körül megjelennek, Gay-Lussac törvény, adiabatikus állapotváltozások, entrópia fogalma. meg hasonlók, ezeknél is rövidke összefüggések vannak , ami először eszembe jut a p1/p2=T1/T2 kezdő és végállapotok közti összefüggés, vagy a pV=nRT egyetemes gátörvény (ennek mondjuk kicsit utána kéne olvasnom, az R értéke most pl nem ugrik be)


Atomfizika alapjait is most fejeztem be egy hónapja.


Persze voltak pontok amiken ráncoltam a homlokomat, például a hidrodinamika.


Ezek nagyon szórótantárgyak? Mert még nem hallottam bioszos ismerőstől hogy ezeken vérzett volna el (jó, tegyük hozzá ők még emelteztek is matekból, tehát érthető)

2017. jún. 4. 17:30
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!