A Corvinusra tényleg csak bekerülni nehéz, amúgy meg laza a szorgalmi és a vizsgaidőszak is?
Nehéz bekerülni és a tévhiedelemmel ellentétben a feleletválasztós tesztek (ahol azok voltak) kifejtős ZH-k váltották fel. Úgyhogy lehet, hogy laza volt, most nem az.
Első félévemben (vállalatgazdaságtanból 3x kellett prezentálni + más tárgyakból is)
rengeteg beadandó
évközi zh-k
rengeteg matek óra (amiket iskola mellett vettem), de nem volt elég ahhoz, hogy átmenjek a vizsgán. :(
475 ponttal vettek fel, bár ez nem jelent semmit, mert csak töriből és angolból voltam jó. Én nehéznek találom az egyetemet kissé stresszes is (és más egyetemen már tanultam, ezt nehezebbnek találom)
Ami miatt könnyűnek gondolják talán és amit én tapasztaltam, hogy itt mivel (GTK főként) magas pontszámmal vették fel a diákokat, jó része tényleg alapjáraton is nagyon tehetséges, vagy kiemelkedő tanulmányilag, legyen szó matekzsenikről vagy ''szivacsagyú'' emberekből.
Legnehezebb szak GTK-n: a pénzügy számvitel
a gazdálkodási menedzsment a jelenlegi elosztás szerint (vagy a matek miatt) könnyebbnek tűnek első 2 félévben, mint akár a turizmus szakosok matekja.
Az informatika oktatás itt elég komolyan van véve, (van még mit javítani pl a számonkérési rendszeren) de a BGE- gazdinfoja ehhez képest - és erre felelősséget is vállalok, amit most mondok. Értéktelen ! SZóval gazdinfot ha tényleg ez érdekel, itt érdemes !
Bármi kérdésed van írhatsz :) (BCE-s hallgató)
Az első hozzászólást kiegészíteném annyival, hogy a corvinusra önköltségesre sem könnyű bejutni. Én pénzügy-számviteles vagyok, amikor én felvételiztem ide 411 pont kellett, a bgf-re 230 vagy 280 magyarul a minimum..
És amit a #4 írt.. hát részben igaz, de valójában tárgy és tanárfüggő, hogy mennyire nehéz egy tárgy. Feleletválasztós zh-k, vizsgák most is vannak sok esetben, nem értem ott mire célzott.
És az adottság is számít, mert a matek meg az a fajta gondolkodás sok tárgyhoz kell (stat 1-2, operációkutatás stb..)
Szerintem a pszv a legjobb (bár a legnehezebb is), én örülök, hogy ezt választottam :) A szorgalmi időszak lazasága félévenként változik, van amikor több a beadandó meg a katalógusos óra, van amikor kevésbé. Viszont laza szorgalmi után mindig rohadt nehéz vizsgaidőszak jön :D A vizsgák itt sokkal nehezebbek (meg több is van), mint máshol. Bme-s ismerősömnek 6, óvódapedagógus ismerősömnek 4, nekem 9 volt idén. Nehézségre példa: vállgazd beadandó miskolci egyetemen 1 oldal, nálunk 6. Szóval szerintem érted mi a helyzet.. :D
De azért azt hozzáteszem, hogy meg is éri ennyi munkát belerakni, hihetetlen sok állásajánlattal keresnek meg (!) nagyobbnál nagyobb nemzetközi cégek. (Pech, hogy corvinus mellett nem sok idő van dolgozni :D de kivitelezhető)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!