Erős gimnáziumok, amik elvégzésével könnyen bejuthatok az orvosira?
Szia!
Én Veszprémben tanulok, erről a régióról tudok nyilatkozni. Veszprémben erős gimik a Lovassy és a Vetési. A Lovassy inkább reál, erős matek és infó szakkal, míg a Vetési erősen humán suli nagyon jó nyelvoktatással. Vetésis vagyok, francia-magyar kéttannyelvűn tanulok, két felsőfokú nyelvvizsgával, OKTV eredménnyel, külföldi ösztöndíjjal a hátam mögött fogok végezni. Én nem, de az osztályból és az évfolyamról sokan mennek orvosira (jó eredményekkel). Egyébként van emelt biosz szakja a sulinak, sok a gyakorlat, labor, többször mennek kísérletezni az egyetemre is. Én ajánlom a sulit, nekem jó tapasztalataim vannak, szívesen mesélek róla, ha érdekel :)
Első! Hülyeséget írtál, már ne haragudj. Természetesen az egyetemre bejutásnál csupán az országosan egységesen összeállított érettségin hozott eredmény számít, de ez nem jelenti azt, hogy nem számít, mennyire erős suliba jártál. Már bocsánat, de minél erősebb egy gimi, annál esélyesebb, hogy jó érettségit írsz. Sőt, a gimik erősségét ebben mérik: a statisztika alapján az érettségin való teljesítésben. Az első 10-es listán nem véletlenül azok a sulik vannak amelyikek. Ha valaminek nincs értelme, az a gyenge gimi. Szakmád sem lesz, és egyetemre is kisebb eséllyel jutsz be. Vagy szakközép ( legalább szakmát ad ), vagy nagyon erős gimi ( jó érettségit írsz, és igen, amiatt, mert jó suliba jártál ), ez visz csak valamerre.
A kérdésedre válaszolva pedig: belvárosi sulik mindig viszik a prímet ( pár kivétellel ).
Eötvös, Apáczai, Veres Pálné, Fazekas.
Én egy noname gumiből mentem a sote-ra. Semmi hátrányát nem éreztem ennek. Sőt... mivel nekem semmit nem rágtak a fülembe mindent saját magamnak kellett kikutatnom, utánajárnom. Kialakult egy ilyen irányú skill az emberben, ami rengeteget segít az egyetemen.
Nem vagyok évfolyamelső de nem egy fazekas kitűnőérettségis hallgatótársamat láttam kibukni. Hát igen az anatómia és a bikém intézet magtanít az alázatra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!