7-8. osztály fontos aki tud kérem válaszoljon!?
Most a 2016-2017es tanévben leszek 8.osztályos.
De iskolát váltanék mivel az óráink 45%-a elmaradt 7.osztályban.
Ha jól viselkedek és ha nem akkor is 3mast adnak a magatartásomra.
Arra kérlek titeket aki tud olyan iskolát budapesten ahova átvennének erre az 1évre 2,4-es évvégi átlaggal.
Matek 3
Fizika 3
Ének 4
Info 4
A többi 2es:(
"onann tudna barki is ha valakit atvettek valahova vagy atjelentkezett mashova es sikerult neki"
Lehet, hogy téged pont azért nem vennének át oda, mert azzal, hogy őt felvették, betelt a létszám. Tehát: csak az igazgató tudja. Annyit tehettek, hogy minél több suliban érdeklődtök, hátha sikerül.
De ha nem, az se olyan nagy baj, mert egy új, és már összeszokott (!) tanári és diákközösségbe beépülni ilyen gyenge eredményekkel tényleg nehéz lenne éppen abban az évben, amikor már a továbbtanulás is téma.
Ebbe a suliba 7edik masodik feleveben kerultem at koltozes miatt muszaj volt.
De elotte 3,8-4,2 es atlagom volt. Mert ahova addig jartam normalis iskola volt szinvonalas oktattassal.
Számítástechnikai általános iskola.
De ma elinteztuk es atvettek mashova.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!