Szociofóbiás egyetemisták/főiskolások, hogy véditek meg a szakdolgozatot így ilyen állapotban?

Az én helyzetem azért nem fóbia, viszont hasonlóan érzek.

Egyébként egyszerű a megoldás. Úgyis ppt alapján kell védeni, abba meg el tudsz rejteni minden információt ami szükséges neked, hogy eszedbe jussanak a dolgok.

Egyébként hidd el, bármennyit akarsz mondani annál kevesebbet kell majd, mert haladni akar a bizottság is

Régen is izgultak az emberek egy-egy vizsga előtt, sőt, nekem volt olyan, hogy előző nap egy kukk nem jutott eszembe, másnap mégis levizsgáztam, izzadva, remegve - csak akkor még nem volt divat ezt szociofóbiának nevezni. Egyszerűen lámpaláz volt és kész :-)

(amúgy szerintem amit leírtál, az nem is szociofóbia)

"De ez nem úgy megy, hogy csettintek egyet és akkor hirtelen elmúlik a félelem :/ Egyszerűen megkeseríti az ember életét ez a dolog és asszem, hogy teljesen kétségbe vagyok esve"

Pont erről beszélünk, hogy magaddal kell kezdened.

3-4 vagyok: nem véletlenül írtam, amit írtam: anno nem mertem egy liftbe beszállni - kivert a víz, verejtékeztem, azt hittem, megpusztulok (tök mindegy, hogy klausztrofóbiának hívjuk vagy sem), de beszálltam!!Nem haltam bele, pedig azt hittem, bele fogok :D Megcsináltam kb. 3-4x aztán szép lassan eltűnt az életemből. Ma már nem is emlékszem rá :-)

Ha hagyod magadon elhatalmasodni a dolgokat, akkor egyre rosszabb lesz :-( Még egyszer mondom. az agy "beprogramozza" a dolgokat: ha azt gondolod, nem fog menni, nem is fog.

Ha megbeszéled magaddal, hogy sikerülni fog, akkor menni fog :-)

Hasonlóan érzem magam sok helyzetben, de muszáj volt legyőzni, mert az ember életét keseríti meg.

Először is feltettem magamnak a kérdést, miért félek ettől, tehát mi a kiváltó ok? Nálam a válasz volt, hogy egy szimpla beszélgetés alkalmával az alacsony önértekelésem a ludas, tehát attól féltem, hogy hülyeséget fogok mondani, lejáratom magam. Ugyanez a nyilvános szerepléssel is.

Minden egyes alkalommal, mikor beszélgetnem kell valakivel, előtte tisztázom magamban, hogy a másik fél nem akar rosszat, nem akar bántani, nem vár semmiféle különleges szónoklatra, nincs mitől tartsak. Másrészt felteszem magamnak a kérdést: Mi a legrosszabb, ami történhet? Legtöbbször arra jutok, semmi... A boltban, a kasszánál még ha félre is beszélek, az alkalmazott már annyira hozzászokott ehhez, hogy egy óra múlva már emlékezni sem fog rám. Nekem súlyos dolog, neki hétköznapi eset, senki nem rugózik rajta, nekem sem kell.

És amit nagyon az eszembe véstem: Minden beszélgetőpartnerem hozzám hasonló ember, hozzám hasonló félelmekkel, érzésekkel, nehéz napokkal. A bizottság tagjai nem azért ülnek ott, hogy kínozzanak, kíváncsiak a témámra, hogy mire jutottam, hogy mit tanultam, és ha hibázok, akkor sincs semmi, mert mindenki hibázik.

Nagyon könnyen vettem végül az államvizsgát, de tény, hogy a fentieket minden nap tudatosítanom kell magamban. Egyre jobban megy :)