Mi értelme a kisérleti tankönyvnek?

Lehet, hogy kicsit hosszú lesz, de megpróbálom leírni a lényeget.

Régen (értsd: 1990 utántól 2013-ig) piaci viszonyok uralkodtak a tankönyvkiadásban, vagyis magáncégek adták ki a tankönyveket, az állam csak a Nemzeti alaptantervet adta meg (ebben leírták, hogy mit kell a tantárgyakból tanulni egy-egy évfolyamon), illetve az elkészült könyveket be kellett adni egy állami szervhez, ahol átnézték, és engedélyezték, hogy tankönyvlistára kerüljenek (vagyis az iskolák rendelhessék tankönyvként őket).

Aztán a kormány kitalálta, hogy ebben baromi nagy pénz van (hiszen a tankönyveket kénytelen-kelletlen megveszik az emberek a gyereküknek), és úgy döntöttek, tönkreteszik a tankönyvpiacot különféle – betarthatatlan – állami rendelkezésekkel (ezeket most nem részletezem, mert még hosszabbra nyúlnék), így több legyet is ütnek egy csapásra, de a lényeg, hogy az állam (és a kormánytagok haverjai) zsebeli be a tankönyvek ellenértékét, illetve további szavazókat szereznek az „ingyenes” tankönyvekkel.

Ezt a célt jól megideologizálták azzal, hogy „új, modernebb, 21. századi, a gyerekek igényeit jobban figyelembe vevő” könyveket fognak csinálni, amelyeket ráadásul olcsóbban vagy ingyen adják majd.

S hogyan lehet elérni, hogy ebben még több pénz legyen? Európai uniós pályázatot kell nyerni rá – így a kísérleti tankönyvek előállítását az EU fizeti.

A kísérleti könyvek lényege röviden, hogy „gyorsan összecsapjuk, aztán majd a tanárokkal kijavíttatjuk”. Ez nem vicc, valóban így történik a dolog, nem véletlen, hogy nem találtak ezek megírására neves szakembereket, mert aki ad magára, nem vállta el, hogy 2-3 hónap alatt összecsapjon egy könyvet (összehasonlításképpen: a magánkiadóknál kb. 1 évig tartott egy új tankönyv fejlesztése).

Miután készen vannak ezek a könyvek, kiadják őket olyan tanítóknak/tanároknak (akik nyilván pénzt kapva ezért) elvállalták, hogy ezekből tanítanak, és jelzik az állami kiadó felé, milyen hibákat találtak. (Abba megint nem megyek bele részletesen, hogy ezek a tanárok sokszor nem merik jelezni a valós hibákat, mert félnek, vagy ha jelzik is, akkor sem javítják ki a kiadóban azokat.)

Szóval elvben a tanárok visszajelzései alapján lesznek „tökéletesítve” ezek a tankönyvek, és akkor válnak a kísérletiből véglegessé.

A sztorihoz tartozik, hogy arra szerencsére azért rájött a kormány, hogy évekbe telik ez a folyamat, így felvásárolt pár (ellehetetlneített) magánkiadót a régi tankönyveikkel együtt, hogy legyen miből tanítani addig is, míg elkészülnek a kísérletiekből a kötelezően használandó, állami könyvek. Ezeknek a kiadóknak a könyveiből is tanítanak még jelenleg az iskolákban.

De a cél az, hogy a kísérleti könyvekből lesznek majd a végleges, központilag elrendelt tankönyvek, a tanároknak nem lesz választásuk (mint régen), hogy miből akarnak tanítani (hangsúlyozom, régen is ellenőrizték a magánkiadók tankönyveit, szóval nem voltak azokban sem „butaságok”), így egységes mederbe terelhető a tanítás.

Hozzáteszem: a kísérleti tankönyvekben végül nem lett semmi „extra” a régiekhez képest, érdekes módon az új fejlesztésekre (pl. valódi 21. századi interaktív anyagok) valahogy mindig elfogyott a pénz.

Csudálatos történet, mondanám, hogy mesebeli, de sajnos ez a valóság.