Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Mi is igazolta tulajdonképpen...

Árokpart kérdése:

Mi is igazolta tulajdonképpen a délután 4 óráig tartó általános suli létrejöttét?

Figyelt kérdés
Nem vagyok már szerencsére diák, a fősulin is túl vagyok 10 éve, csak azért kérdezem, mert ha a mi diákéveink alatt akarták volna ezt bevezetni mi biztosan még jobban tiltakoztunk volna ellene. Először érveltek azzal, hogy sok a csavargó srác és lány meg közbiztonsági kockázatokat is említettek és kiderült, hogy a számok ezt nem is igazolták vissza. Tehát egyáltalán nem volt bizonyított sem statisztikailag, sem a valóságban, hogy a legtöbb kis és fiatalkorúak által elkövetett esetleges szabálysértéseket, bűncselekményeket délután 1 óra és 4 óra között követték volna el. Az iskolai lógást sem nagyon oldja meg, mert a legtöbben a délelőtti valódi tanórákról lógtak, lógnak a gyerekek. A mi időnkben ha vége lettek az óráinknak, megebédeltünk, kicsit a lányokkal ismerkedtünk és szépen egyedül, szülői kíséret nélkül hazamentünk és élveztük a délutáni tanulás mellett a szép időt stb. Volt egy szép gyermekkorunk, nem voltunk ennyire beskatulyázva, sőt úgy érzem, hogy a 90-es évek elején már az általános suliban is inkább az önálló életre próbáltak a tanárok minket felkészíteni. Hozzáteszem, hogy imádtam általános suliba járni, főleg 7-ik be és 8-ik ba. Ha a mi időnkben vezették volna ezt be inkább megutáltatták volna velünk a sulit.Kinek mi a véleménye erről akár tanár, diák vagy szülő?
2015. dec. 6. 22:34
Sajnos még nem érkezett válasz a kérdésre.
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!