Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Így nagyon kevés az esélye,...

Így nagyon kevés az esélye, hogy átvesznek a jobb gimibe, ugye?

Figyelt kérdés

A mostani gimim borzalmas. Azt hittem, kihúzom itt érettségiig, de tény, hogy magántanár nélkül a jó jegyet lőhetem. Idén lettem tizenegyedikes, a németet óvoda óta tanultam, a gimiben viszont haladó csoport nem volt, visszakerültem a kezdőbe. Most új tanárt kaptunk, aki teljesen elölről kezdte az anyagot, mindent az elejéről veszünk, főleg, mert az osztályom képtelen, nem hajlandó tanulni. Felmentettek matekból, mikor szerintem nem is lett volna annyira indokolt, de persze senki nem hallgatott rám, így most küzdhetek ezért is. Emelt szintű kémia érettségit akartam letenni, de nem indult fakt. Helyette választottam infót, ahol egy géphez két ember jut, és nem tanulunk semmit, szóval időpocsékolás.


A barátnőm egy kivételével mind egy jó gimibe járnak. Oda, ahová én is akartam, csak buta módon nem jelöltem be a felvételi lapon mondván, hogy úgysem vesznek fel. Az első pillanattól kezdve bármit megadnék, hogy a barátnőmék osztályába kerülhessek, probléma viszont van. Én nem voltam nulladikos velük ellentétben. (Ha átmennék, biztosan évet ismételnék, a mostani iskolám színvonalát tekintve ajánlott lenne, plusz akkor felvehetném a kémiát is faktnak.) Német tagozatosok, és én Németországban szeretnék majd tanulni, szóval iszonyat jó lenne, de ugye nem tanultam jóformán semmit... Gondolom, a matek felmentés sem hangzik olyan jól, hiába gyakorlok, tanulok, próbálkozok, hogy elhagyhassam. Az osztályuk eleve 38 fős, és mikor átvették tavaly az egyik lányt, neki is azt mondta az igazgató először, hogy "nem is tudja". Nekem ha ezt mondané, biztosan elsírnám magam, ami nagyon gáz lenne, de iszonyatosan magam alatt vagyok.


Az átlagom lerontottam 4,0-ra, ami nekem rossznak számít. Egy olyan iskolában viszont, ahol még némelyik tanár is azt sulykolja a diákba, hogy tanulni felesleges, egyszerűen képtelenség lelkesen tanulni. Akkor még ott van, amit említettem, hogy évet ismételnék "biztonsági" okokból, nem tudom, mennyire díjaznák...


Szerintetek mennyi az esélye, hogy az igazgató egyáltalán megfontolja ilyen esélyekkel az átvételemet jövő évre?



2015. szept. 23. 21:33
 1/1 A kérdező kommentje:
Egyik barátnőmet most beavattam, ő viszont gondolkodás nélkül iszonyatosan lelkes lett, alig várja, hogy átmenjek, de nem szeretnék koppanni, ha elutasítanak. :(
2015. szept. 23. 21:35

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!