Lassan megőrülök a felvételi miatt. Mit tegyek? /bővebben lent/
Figyelt kérdés
Nemsokára nyilvánosságra hozzák az ideiglenes felvételi jegyzéket, de már tudom, hogy mindkét iskolába ahova szeretnék menni, felvennének. De az a baj, hogy nem tudom eldönteni, melyikbe menjek, mert mind a kettő nagyon tetszik, és nagyon erős, és közel is vannak. Az egyikről csak jót hallottam, és nagyon-nagyon tetszik, és ott egy osztályba kerülnék az egyik osztálytársammal, a másik is tetszik, de talán nem annyira, viszont ott van olyan szak, amire szeretnék menni.2010. márc. 6. 17:57
1/17 anonim válasza:
Szerintem saját magad miatt menj abba a suliba, amit szeretnél csinálni. Úgyis lesznek új osztálytársaid, az csak az első pár napban érdekes, hogy van ismerős. Amit szeretettel csinálsz, azt könnyebben tanulod is.
2/17 anonim válasza:
Szerintem is oda menj, ahol van olyan szak, amit szeretnél. Úgy is lesznek új osztálytársaid, barátaid, nem kell a régiek miatt máshova menni. Nekem úgy volt, hogy senki sem jött oda, ahova én akartam menni, de most így utólag (11.-es vagyok) már örülök neki, hogy nem jött egyik osztálytársam se (pedig szerettem őket), mert így legalább tiszta lappal kezdhettem mindent:) 17/L
3/17 A kérdező kommentje:
de nem csak azért mennék abba a suliba, mert oda megy a másik osztálytársam, hanem mert jobban is tetszik...:/
2010. márc. 6. 18:33
4/17 anonim válasza:
Miért tetszik jobban? Szebb az épülete? Ha csak ennyi, akkor nem lenne sok értelme csak emiatt odajárni, viszont: lehet ez egy 'jel' is h oda kell menned :P
Sztem dönts az alapján h melyik az erősebb suli, nézz utánuk vagy kérdezz utánuk öregdiákoktól..
5/17 anonim válasza:
Szerintem ne az alapján dönts,hogy megy-e oda ismerős, mert pl. az én osztályomban is volt 2 lány, akik együtt jöttek és csak egymással beszélgettek, és 2 év után is elég kívülállóak. melyik 2 suli között vacilálsz?
6/17 A kérdező kommentje:
Szent László és Károlyi Mihály
2010. márc. 6. 21:41
7/17 A kérdező kommentje:
de azt tudom, hogy melyik erősebb, a Szent László.
2010. márc. 6. 21:42
8/17 anonim válasza:
Tippelek: a volt oszt társak a Károlyiba mennek..
Én Szent Lászlót ajánlom! Károlyi elég problémás..
9/17 A kérdező kommentje:
Oké.:) Köszönöm.:) Már anyámmal is sokat beszélgettem erről, és már csak azért is, mert a Lászlóban tudnám folytatni a németet haladóról, Károlyiban meg kezdhetném előlről.:S
Szóval akkor Szent László.:)
Nagyon köszönöm a válaszokat!:)
2010. márc. 7. 12:51
10/17 anonim válasza:
Ilyenkor csak magadra gondolj, hogy Neked mi a jó? Te mit szeretnél? Mi a célod?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!