Van itt olyan, aki két év után hagyott abba egy három éves egyetemi képzést? Hogy éreztétek magatokat utána, megbántátok?

Én a második szakomat kezdtem (az elsőt egészségügyi okok miatt kellett otthagynom), de eddig életem egyik legrosszabb döntésének tartom, hogy ezt kezdtem el. Azt hiszem, "kapunyitási pánikom" van, baromira komolyan vettem és túlaggódtam ezt az egész továbbtanulási kérdést, és végül kikötöttem egy olyannál, ami rohadtul nem érdekel, csak bebeszéltem magamnak, hogy ez majd hasznos lesz. Hát, nem tudom, hogy ez így lesz-e, de azt tudom, hogy már most nagyon utálom és nagyon megkeseredettnek érzem magam. Minden vizsgaidőszak egy halál, mert évközben még csak kitöltöm az időt, de amikor arra kerül a sor, hogy meg is kell tanulni azt, ami baromira nem érdekel, az rohadt nehéz. Általában rossz jegyekkel megyek át, pedig gimiben végig jeles voltam meg versenyekre jártam, sőt, én voltam az osztály egyik legjobbja, tehát kifejezetten jó agyam van. Csak hajlamos vagyok a túlzott idegeskedésre meg az önsorsrontásra, ezért nem vállalok fel olyasmit, amire amúgy szerintem simán képes lennék.

Tanácsot szeretnék kérni, hogy szerintetek mit csináljak. Ott akarom hagyni a francba ezt az egészet, de a szüleim hallani se akarnak róla. Mindig azzal jönnek, hogy én választottam (hát, ez igaz, de ha rajtam múlt volna, inkább vártam volna még) és hogy egy évet már csak kibírok, és akkor lesz egy diplomám. És hogy ha valamit elkezdtem, akkor fejezzem be, mert így illik. Nem értek velük egyet. Én meg azt mondom, hogy pusztán azért befejezni valamit, mert elkezdtem, baromság, tudni kell váltani, és ha valami nem jó, akkor addig kell keresgélni, amíg meg nem találom azt, ami örömet okoz. Én a magam részéről nem ragaszkodtam volna ahhoz, hogy rögtön középsuli után elkezdjem az egyetemet, akkoriban eléggé kivoltam, szerintem jót tett volna egy év feltöltődás és gondolkodás. Ők ragaszkodtak hozzá. Azonkívül úgy érzem, ez ***ára rosszat tesz az önbecsülésemnek. Olyasmit végzek, amit hanyatt dőlve is el lehet végezni, csak épp így nem látom semmi értelmét, mert az egyetem véleményem szerint nem arra való, hogy bejárjunk, átcsússzunk rossz jegyekkel, aztán legyen egy papírunk valamiről, amihez nem értünk, hanem arra, hogy akit eléggé érdekel az adott téma, az kiteljesedhessen benne, kutathasson és minél több mindent megtanuljon azzal kapcsolatban. Ehhez képest nekem minden nap kedvem lenne leköpni magam a tükörben, mert azzal, hogy ilyen módon szerzek meg egy diplomát, nemcsak azt érzem, hogy árulást követtem el magammal szemben, amiért nem az érdeklődésem irányába mentem, hanem azt is, hogy egy semmirekellő kolonc vagyok, aki még csak tanulni se tanul. Minden nappal úgy érzem, hogy rosszabb lesz.

Hogy miért nem váltottam tavaly? Mert az alternatíva, bár fantasztikus választás lett volna, külföldön lett volna, ott, ahol egyszer már "megjártam", és nem bíztam magamban eléggé, hogy bírni fogom. Hogy miért félek most váltani? Mert attól tartok, hogy még ennél is rosszabbul fogom érezni magam, mert mindezek mellé még azt is fogom érezni, hogy feladtam valamit, aminek a kétharmada már készen volt, és hogy lehet, hogy ezzel tartozom a szüleimnek. De ugyanakkor azzal meg magamnak tartozom, hogy azt tegyem, ami lelkesít, és boldog ember legyek. Igaz, hogy ezért kapok egy diplomát, de akkor is úgy érzem, hogy 3 év elment az életemből, miközben eddigre már másoknak lesz diplomájuk abból, ami őket érdekli, és mehetnek mesterre, én meg mehetek vissza egy alapra. Össze vagyok zavarodva. Már évek óta túl komolyan veszek mindent, nem tudok dönteni fontos dolgokban és állandóan lehangolt vagyok. Tegyük fel, hogy van választásom. Ti mit tennétek a helyemben?