Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Pikkel rám az osztályfőnököm....

Pikkel rám az osztályfőnököm. Mit tehetek?

Figyelt kérdés

Azt ofőm utál, amióta csak megismertük egymást. Nem csináltam úgy konkrétan semmi rosszat, egyszerűen nem bírja a személyiségemet. Ő egy sótlan, jellemtelen nőszemély, mindenkivel folyton veszekszik, akiben kicsit is van valami eredeti (és nem fél megmutatni) tehát velem is. Mondom, nem vagyok az a tipikus rossz diák, aki rongál, vagy folyton szabályokat szeg, egyszerűen csak szeretem elmondani, hogy mit gondolok a dolgokról. Na, az ő véleménye meg ugye teljesen más, és ezt nem tudja megfelelően kezelni.

Az utóbbi időben (nem tudom, miért) egyre jobban elkezdett feltűnően gyűlölni.

Például lyukasóránk volt, és ő jött be helyettesíteni. Mindenki beszélgetett, de ő csak engem ültetett ki maga mellé a tanári asztalhoz, mert elvileg túl hangos voltam.

Aztán volt olyan is, hogy velem rakatta rendbe a suliszekrényt (többen vagyunk egyben) pedig ott állt mellettem még három ember, akik szintén itt tartják a cuccaikat. Megpróbál minden órán elsütni egy "poént" ami rám vonatkozik.

Az a kérdésem, hogy mit tegyek?

1) A szüleim mondták, hogy ha gondolom, elbeszélgetnek vele. Ez jó ötlet?

2) Próbáljam meghúzni magam? Tehát legyek teljesen láthatatlan, hogy ne köthessen belém? Csak az annyira rossz, amikor nem lehetsz egy közösségbe önmagad...

3) Beszéljek vele én? Elérhetnék-e egyáltalán valamit?

4) Vagy ha harc, hát legyen harc? Ne hagyjam magam bántani? Álljak ki magamért, akkor is, ha esetleg szemtelennek tart majd?


Mi legyen?

14/l



2015. febr. 26. 18:48
 1/4 anonim ***** válasza:

szia, nagyon ismerősömnek érzem ezt a történetet, mintha velem történt volna meg 4.5 évvel ezelőtt...

szerintem semmiképpen se hagyd annyiba, ha a jegyeid lerontja javasolom még a suliváltást is, de ha nem ronthatja le, akkor ha harc hát legyen harc.!! Mit gondol ő magáról, szerintem nyugodtan szólj vissza neki, majd ha nem tetszik neki, szóljon..Amúgy se kap sok pénzt, ha megkeseríti a napjaid, keserítsd meg te is övéit..Felesleges lenne megbeszélni vele, mert az ilyen személyiség soha nem változik, ahogy az elején is írtad.

Én pár tanáromat idegileg készítettem ki, meg múmiának hívtam a háta mögött meg beolvastam neki, és inkább otthagyta a sulit. Még a tanári kar is örült, hogy elment, mert annyira kibírhatatlan volt.

2015. febr. 26. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Nem bírod ki azt a három hónapot? Az eddigi viselkedésed alapján már nem bír. Mért szeretne, ha feleselsz és kötözködsz? És úgy látom, nem is akarsz megváltozni, mert akkor "nem lehetsz önmagad". Vagyis ez neked alapból jön. Normális a reakciója: te szemtelenkedsz, ő szekrényt pakoltat. Ő a tanár, nem vagytok egyenrangúak. Ha meg te kérdezés nélkül megmondod a véleményedet, akkor ne csodálkozz, ha ő is, és ne legyél olyan mimóza lélek, hogy a kardodba dőlsz egy-egy pikirt megjegyzésétől. Valamit valamiért. Attól, hogy a szüleid vagy te fenyegetően "elbeszélgettek" vele, semmivel nem fogsz nőni a szemében, sőt.
2015. febr. 26. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
Nem csak egy-egy alkalommal, hanem folyamatosan bánt. Minden egyes órán. Én csak szeretném, ha abbahagyná, és úgy tekintene rám, mint bárkire az osztályból...
2015. febr. 26. 23:00
 4/4 anonim ***** válasza:
0%
Ehhez neked kell abbahagynod a visszabeszélést, és önként jelentkezni közösségi munkára, mondjuk szekrénypakolásra. És türelmesen várni, mire ő is észreveszi a változást.
2015. febr. 27. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!