Miben más az egyetemi tanév, mint a gimnáziumi?
Ha minden jól megy, idén szeptembertől egyetemista leszek, azonban nem sok mindent tudok a felsőoktatás rendszeréről, egyelőre még eléggé átláthatatlannak tűnik.
Annyit például sikerült kihámoznom, hogy egy egyetemi félév alapvetően két szakaszra bontható, a szorgalmi időszakra és a vizsgaidőszakra.
Milyen pontosan a szorgalmi időszak? Ilyenkor van az, hogy nem muszáj bent lenni az összes órán?
Előző: ezek a dátumok nem mindenhol aktuálisak (SZTE-n pl. február első hete már szorgalmi időszak). Illetve ez a 3 hiányzásos dolog is kurzusfüggő.
Ezt az egészet elég nehéz összefoglalni, gimnáziumi tanévet nem is lehet vele összehasonlítani.
Sok minden egyetem, szak és tanár függő. Nálunk pl. bevezették, hogy az összes előadásra kötelező járni és háromszor lehet hiányozni. Gyakorlaton kettőt lehet hiányozni, utána már csak külön engedéllyel.
Ugyanezen az egyetemen a másik szakon (két szakot végzek egyszerre) csak pár gyakorlatra volt kötelező bejárni.
Egy tanácsot tudok adni, az első órára mindenképpen menj be (az összesre),mert ott az oktató konkrétan elmondja, hogy mi az ő órájával a helyzet.
Szorgalmi időszakban vannak az órák. Gyakorlati és labor jegyeket általában ekkor lehet szerezni, zh írással (olyan mint egy dolgozat) vagy beadandó dolgozattal vagy amit a tanár kitalál.
Vizsgaidőszakban nincsenek órák, csak vizsgák.
Elég más -
Az órák hosszabbak (kétszer negyvenöt perc)
Nagyon változó, hogy mennyit töltesz bent. Itt van egy órarend, de egyik hét sem ugyanolyan mint a másik (egyik héten bemész erre az előadásra, másik héten a másikra, harmadikban majd meg vesz az ember, annyit kell tanulni, szval tényleg nincs általános séma).
2 napot se lehet összehasonlítani, nem lehet így beskatulyázni, hogy akkor reggel 8-tól délután fél 2-ig iskola, utána meg hazamész tanulni. Ez így teljesen felborul. Egyik nap lehet reggel 8-tól este 8-ig bent leszel, másik nap lehet csak délután 4-től 6-ig stb. Tanulni meg akkora tanulsz, amikor van időd (nap közben órák között, órák előtt, órák után, esetleg éjszaka).
Ez amúgy előnye és egyben hátránya is a felsőoktatásnak, nem fogod monotonnak érezni, a hetek csak úgy repülni fognak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!