Ti mit tennétek a helyemben? (tanítóképző)
Sziasztok! Az lenne a problémám, hogy teljesen tanácstalan vagyok, mitévő legyek főiskola-ügyben...
Februárban bejelöltem 2 főiskolát (ELTE, NYF). Mindkét helyen a tanítóképzőt jelöltem be, arra hivatkozva, hogy oda úgy is kevés pont kell és bejutok (az utóbbi években kb. 240-260 körül mozgott a ponthatár), és igazából én csak azt láttam ebben, hogy felkerülhessek Pestre.
Azonban a vártnál jobban teljesítettem az érettségin, és lett 432 pontom nyelvvizsgával együtt. Elkezdtem gondolkozni azon, hogy nem kellene elpazarolnom a pontjaimat tanítóképzőre, pláne, hogy nem is vágyom a tanításra.. Nem tudom, mit tegyek. Félek, hogy ha most kihagyom, jövőre ugyanezt a szakot jelölöm be, mert félni fogok kockáztatni.
Egy másfajta kérdés: Mire van ma kereslet? Mit érdemes tanulni?
Ha nem akarsz tanítani, ne menj tanítónak, és kész. Azt hiszed, hogy majd ellötyögsz a gyerekekkel, ha éppen nincs jobb munka? Hát, nem. Ezt csak elhivatottsággal lehet csinálni, és az olyanok, akik így állnak hozzá, mint Te, rendszerint a határozott idejű munkaszerződésüket sem tudják kitölteni.
Arra meg nem tudok ennyiből válaszolni, mit kellene ehelyett csinálnod. Mivel valószínűleg felvesznek valahová, hiába nem iratkozol be, pótfelvételizni nem tudsz máshova, vagyis egy év múlva próbálkozhatsz újra más szakon. Te esetedben ez nem biztos, hogy baj, mert van időd átgondolni.
Ha egyáltalán nem szeretnél tanítani, akkor tényleg felesleges ezt a szakot végezned. Én 428 ponttal mentem óvónőképzőre, de nem érzem pazarlásnak, mert ez volt a vágyam.
Megteheted, hogy beiratkozol, jársz egy félévet, esetleg elmész diákmunkára, majd a következő félévet passziválod, és egy új szakot kezdesz szeptembertől. Legalább meglátod, hogy milyen ez a szak, az főiskolai élet stb.(+ Így nem kell visszafizetned az állami ösztöndíjat, és csak 1 félévet használsz). Viszont fennáll az a veszély, hogy "beragadsz", és nem mersz változtatni, így inkább végigcsinálod, holott nem szeretnél ezzel foglalkozni.
De az is jó megoldás, ha most csak egy OKJ-s tanfolyamot kezdesz el.
1 év alatt ki tudod találni, milyen szakra jelentkezzél. Előbb azt gondold végig, mivel szeretnél foglalkozni, milyen munkát szeretnél, és utána keresd meg milyen szakot kell ehhez végezned.
Manapság a közgáz, mérnök, orvos szakok a legkeresettebbek. Nem tudom ezekre a szakokra, hány pontod van, vagy van-e hozzá megfelelő érettségid.
Viszont nem értem miért jelölnéd be ugyanezt a szakot jövőre is, ha nem akarsz tanítani?
Szerintem más szakra is lenne elég pontod, ami esetleg jobban tetszik vagy legalább érdekel. 1 év alatt még szerezhetsz pontokat, tehetsz új vagy szintemelő érettségit.
Mi az, ami érdekel, mivel foglalkoznál szívesen? Milyen típusú munkák érdekelnek? Hogyan képzeled el magad 5-10 év múlva?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!