Középiskolai nyári gyakorlat? (vérlázító)
Hát bizony én nem szoktam korlátlanul igazat adni minden diáknak, aki szidja a rendszert, de bizony ezúttal maximálisan a kérdezőnek van igaza.
Tegyük hozzá, hogy a másik oldalon is ugyanilyen szívatásként jelentkezik a dolog, hiszen az a tanár, aki szakmai tárgyat tanít, ennyi ingyenmunkát végez a nyári szünetben, vagyis gyakorlatilag nincs szünete, és közben ugyanannyi pénzt kap, mint az a nem szakmai tárgyat tanító tanár, akinek meg van.
Ez az egész új szakképzési rendszer egy hatalmas trágyarakás, erről sokat lehetett hallani, és nem az tehet róla, aki szakközépben akar tanulni.
Igazából csak ott bukik el, hogy fogalmuk sincs a tanároknak se, hogy mi a francot fogunk csinálni. Vendéglátósoknál van egy leszervezés, hogy melyik nap ki van bent a konyhán, ki mit főz, de itt meg fogalmuk sincs a tanároknak, hogy mit csináljunk.
2#: Igen, tudom volt gyakorlat szakközépben, olyan 20 éve, mit gondolsz miért szüntették meg? Mert rájöttek, hogy az osztály 20%-a (bocs, sokat mondtam, 10%?) akar foglalkozni a tanulandó szakmával, a többi elmegy egyetemre, vagy OKJ-ra.
Nekünk gyakorlat egyedül OKJ előtti évben volt nyáron.
Úgyis ki fog derülni, hogy mi kell, nem kéne nagyon izgulnod. Ha bent kell lenned hát bent kell lenned, ez sajnos ilyen, legalább tanulsz valamit, vagy elütöd az időt. Programozol kedvedre.
Ha meg tényleg azt látjátok, hogy semmi értelme bentlenni, akkor az igazgatóval lepacsizzátok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!