Több év matematika szenvedés-akkor nem (csak? ) velem volt a gond?
Hírekből:
'Saját vizsgálatainkból több évtizede látjuk, hogy a természettudományos tárgyak a legnépszerűtlenebbek, egyébként joggal. A tananyag magasan a gyerekek aktuális fejlettségi szintje fölött van. Hiányzik a belső koherencia, az érthetőség. Ha a gyerekek teljesíteni akarnak, nem tudnak mást tenni, mint megértés nélkül magolni. A 2000-es PISA-vizsgálat szerint a memorizálás mint tanulási stratégia a magyar tanulók körében a legnépszerűbb. Nem most tudtuk meg, hogy ezeken a területeken komoly gondok vannak. Egy másik nemzetközi vizsgálat, a TIMSS (Trends in International Mathematics and Science Study – a szerk.), amely négyévenként méri a természettudományos és matematikatudást, már évekkel ezelőtt jelezte.'
Bizony nem egyedi eset, hogy generációról generációra a kognitív készségek tömegesen visszafejlődtek, sok dolognak köszönhetően.
Már a 70-es években mérték asszem a németek, hogy aTV megjelenésével milyen készségek mennyoire fejlődtek vissza.
A felszínes infó befogadás mai napig tart, sőt. A TV is túlfejlődött, a számítógép is tovább rontott ezen.
Érdekes, amúgy a term tud tananyagok és a matek szintje is pl. 1920-hoz képest is csökkent mennyiségben és szintben is. Mégis gyengülnbek az eredmények.
Erről azonan nem a fizika vagy a matek tehet.
Vagyis nem vagy egyedi eset, tömeges a jelenség a megértési, felfogási, önálló értelmezési hiányosságokban.
Lehet a tanárok "nem jól" tanítanak
Pl. órán nem is nagyon lehet kérdezni (mert akkor
aki kérdez,az már "buta")
"A tananyag magasan a gyerekek aktuális fejlettségi szintje fölött van."
Vagy inkább a fejlettségi szint van alul, én így fogalmaznék.
Na ja, manapság már elvárja a tisztelt diákság, hogy mindent készen kapjon. Elég csak itt a Házi feladatok topikot megnézni. Önálló gondolkodás, kísérletezés, próbálkozás nincs.
Az órai kérdéseket meg inkább hagyjuk... Legtöbbször onnan tudom, hogy nem ment át az anyag, hogy másnap ugyanolyan stupid a banda, de az égnek nem kérdezne. Ha meg mégis, akkor fogom a fejem, akkora ostobaságokat tud némelyik kérdezni, ezek háromnegyedét valamikor alsóban kellett volna orvosolni, a maradék pedig az oda nem figyelésből ered.
A teteje mindennek a nulla szövegértés. Innen felesleges minden szó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!