Tűrhető ELTE kollégiumok?
Első évesként fogok kezdeni, a jelentkezésnél pedig 7db kollégium közül lehet választani (aztán 3 helyen kell prioritás szerint elhelyezni...). A választhatóak a következők: ADK (Ajtósi Dürer sor Kollégium); DUK (Damjanich utcai Kollégium); KCSSK (Kőrösi Csoma Sándor Kollégium); Bérelt kollégium (ez mi?); NFK (Nándorfejérvári úti Kollégium); NUK (Nagytétényi úti Kollégium); VUK (Vezér úti Kollégium);
A KCSSK-t néztem ki, illetve az NFK-ról olvastam jót. Itt a GYK-n láttam hasonló kérdést, de az 2009es kérdés volt, azóta gondolom sok minden változott (KCSSK-t felújították, azt tudom. Az A épületet legalábbis). Nem vagyok partyarc, de azért néha napján jó lenne lazítani, inkább a csendesebb kolikat preferálnám. Aki tudna segíteni, az tegye meg mert lassan le kell adni a jelentkezést.
Köszi előre is.
szia én is idén kezdek az ELTE-TTk-n én is a Nándofehérvárit a Kcssk-t meg a kerekes úti kolit néztem ezek ahogy informálódtam róluk egészen tűrhetőek . Még ami tetszik a nagytétényi de az lepukkant de cserébe ott van a Campona meg ott ha jól tudom a szobádat olyan színűre fested és úgy rendezed ahogy akarod .
Őszintén szólva nem sokat tudok segíteni mert még én is vívódom a sorrenden , itt taálsz kéepekt az egyes kolikról : [link]
melyik karra fogsz járni és milyen szakra ha szabad megkérdeznem :)?
remélem azért tudtam segíteni
A KCSSK-nak minden épülete fel van újítva, nem csak az A. De ha csendesebb kollégiumot szeretnél, inkább az NFK-t tudnám javasolni. Ez a legkisebb kollégium, nagyon jó környéken van, jó a társaság. Viszont, ez is túljelentkezéses, tehát értelmetlen második helyen megjelölni, mert csak első helyről van esélyed bejutni. Közelebb van az IK-hoz, talán ez van a legközelebb, igazából még gyalog is mehetsz.
Bérelt kollégium néven a KUK fut.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!