Mennyivel "ér kevesebbet" egy levelezőn szerzett diploma egy nappalisnál?
Én most nappalisként szólalók meg. Általánosítok. Nem mindenkire igaz, de általánosan igen is az.
Az első válaszoló által leírt dolgok igazak, jóval nehezebb levelezőn csinálni, már alapból úgy végigülni egy szombatot irritáló dolog, sajnos volt hozzá szerencsém. Azt mondom, hogy ÁLTALÁNOSAN kevesebbet ér. Hogy miért? Levelezős munka mellett tanul, így jóval kevesebb ideje van meglehetősen több dologra, mint egy nappalisnak, innentől kezdve, jóval nagyobb az esély, hogy kettesekkel fog vergődni. De hát, nincs ezzel gond mondhatnánk, megkapja a diplomát, miközben a diplomához tartozó anyag 50-60%-át tudja. Most elnézést, ha megsértek valakit, de MIÉRT kapja meg egy olyan ember ugyanazt a diplomát amit én, mikor az tudásomnak a felét tudja csak? Miért kezelnek egyenlőként, mikor az én tudásom kétszer akkora és miért van ugyanakkora esélye munkát találni neki, mint nekem? Félreértés ne essék, nappalin is vannak akik kettessel vergődnek, de azok az emberek olyanok is... (nem érdekli őket, vagy csak munka elől menekülnek vagy csak papír kell nekik, de nem szeretik amit csinálnak) Engem ez mindennél jobban felháborít, én kihajtom a belemet, mert szeretem azt amit tanulok, a többiek (csoporttársaim) leszarják, amire tanulok 3 hetet, ők azt letudják 1-2 nap alatt, elmondják kettesre és megvannak magukkal elégedve, utána megkapják azt a diplomát amit én vérvéríjtekés munkával. Hát hol van itt igazság? Hol egyenlő a kettő egymással? Hol lehet a kettőt egy kalap alá venni? Igen, tény, hogy én jobb leszek a szakmai világban, de ahhoz munka kéne először, nem? Magyarország meg olyan, hogy nem nézik mi hányas csak meglegyen... Innentől kezdve meg vagyok lőve.
Tehát összességében azt mondom, hogy statisztikailag drasztikusabban nagyobb az esélye annak, hogy kevesebbet ér. Ha a levelezős is neki áll és megcsinál mindent ötösre, akkor az teljesen korrekt, sőt odamegyek és én leszek az első aki kézen fogva gratulál neki a nehéz körülmények között elért teljesítményéhez, csak az a baj az ilyen ritka.
Egyébként én TTK-sként nyilatkoztam, lehet itt ez erőteljesebben előjön, mert bemagolni be lehet a dolgokat gyorsan, de megérteni teljesen más tészta. (Sőt, azt mondom, hogy itt még az itteni ötös is kevesebbet ér valamivel, mert sok kis trükk és egyéb ilyen dolgok kimaradnak a levelezősöknek és ezeket önszorgalomból felhozni szinte lehetetlen, főleg munka közben.) Megértem a levelezősöket és semmi bajom nincs is velük, sőt én nagyon szívesen segítek nekik megérteni a dolgokat a környezetemben, mert tudom, hogy milyen nehéz az amit csinálnak és nagyon tisztelem is őket ezért, ez nem az ő hibájuk, hanem a felsőoktatásé, de még inkább azt mondom, hogy Magyarországé a hozzáállásával (Amerikában nem csak azt nézik, hogy mit hányasra csináltál, de azt is, hogy hol, ez alatt erre gondolok.)
Nagyon-nagyon régi a kérdés, de nem tudtam elmenni mellette..:) Én tanultam nappalisként, és levelezősként is ( alapot nappalis, mestert levelezőn), szóval azt hiszem tudok objektív lenni. Azt gondolom nem ér kevesebbet a levelezős diploma a nappalisnál, sőt valamilyen szinten szokták is értékelni a munkaadók, hogy munka mellett még tanul az illető, mert sok helyen fontos, hogy lássák a tanulási hajlandóságot, mert a munkához elengedhetetlen a folyamatos fejlődés. Lehet persze az ellenpélda is, ahol azt gondolják, hogy a tanárok engedékenyebbek a levelező tagozaton, mert azért ők is emberek, és tudják, hogy mindenki dolgozik és/vagy szülő is, akaratlanul is kicsit figyelembe veszik ezt (már aki). De összességében sok interjún vagyok már túl, de a legtöbb helyen nem is érdekelte senkit, hogy mit tanultam, hányasra végeztem, hány db papír sorakozik a polcon. Látták, szeretek tanulni, ez pipa. Ezen kívül pedig bombáztak a szakmai kérdésekkel, és tettek fel olyan kérdést is, amit tudták, hogy nem fogok tudni, de érdekelte őket, hogyan reagálok, megpróbálom-e logikusan levezetni, gondolkodom-e, vagy csak simán passz és kész. Soha nem kérték el a diplomámat, vagy bármilyen papíromat, azt sem kérdezték meg milyen jegyekkel végeztem.
Röviden, akit nem érdeke a hosszú verzió: Mindegy, milyen képzésen veszel részt, senkit se érdekel, ha talpraesett, szorgalmas vagy és szakmailag megfelelsz, akkor könnyen elhelyezkedsz.
Aki meg azon sír, hogy ő ötössel végzett és mégis inkább olyat vesznek fel, aki 2-essel végzett, az gondolkodjon el, hogy nem minden a tanulás. A szorgalom fontos, de van olyan ismerősöm, aki 2-es 3-asokat kapott mindig, alig tanult valamit, még is azt mondom a legokosabb ismerőseim egyike. Én sokat tanultam, rengeteg végzettségem van, általában jó jegyeket kaptam. Mert nekem nem adatott meg a zseni vér, ezért a szorgalmammal kompenzáltam :) El tudtam helyezkedni a szakmámban, nem panaszkodom, de ehhez nekem kellett a sok sok év az iskolapadban, így működik ez a világ, mindenkinek sok sikert kívánok hozzá.
Én levelezőn tanulom, munka mellett, ráadásul olyan munkát végzek, aminek elég sok köze van a tanulmányaimhoz. Pénzügy-számvitelt tanulok, és ilyen területen is dolgozom.
Szerintem levelezősként 5 év releváns tapasztalattal előbb fogok nagyon jó munkahelyet találni a jegyeimtől függetlenül, mint az, aki nappalin színötössel vitte végig azt a 6-7 félévet. Sokat számít a tapasztalat, nem csak az elméleti tudás... azt a gyakorlatban is kell alkalmazni, amire sok friss diplomás képtelen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!