Másik gimiben végzett 9 osztály után át lehet jelentkezni a Bp-i Vörösmarty gimi dráma tagozatára? Vagy csak a gimi elejétől lehet?
Van egy 15 éves lányom, aki jelenleg egy egyházi gimnázium 9.-es tanulója, 4-es tanulmányi eredménnyel. 8 évig táncolt profi szinten. Emellett kimagasló ének és gitáros előadói, színjátszói képességekkel is rendelkezik, a személyisége is ilyen, és mostanra élesedett ki az a helyzet, hogy jelenlegi iskolája ezt a habitust, ezt a képességkombinációt nem értékeli, nem jutalmazza, sőt kifejezetten szankcionálja, emiatt egyre borzasztóbb a helyzete. Az egyházi intézmény napról napra konzervatívabb gyakorlata súlyos romboló hatást fejt ki az ilyen habitusú tanulókra, és ez napi szinten érezhető. Sokan ajánlották, hogy "Vigyétek a Vörösmartyba!" na de tudjuk, hogy ez nem ilyen egyszerű sajnos, illetve nem tudjuk, hogy egyáltalán be lehet e kapcsolódni menet közben, van e erre jogi, törvényi, gyakorlati lehetőség. Erről egyelőre nem sikerült információt megtudnom sehonnan.
Nyilván a gyerekek felvételivel jutnak be nagy túljelentkezések árán, de az ilyen esetekben is szoktak lenni kivételek. Pld én a kisképzőbe jártam, ahol 50 szeres túljelentkezés volt, kőkemény felvételi harc, és mégis volt több gyerek, akik másik iskolákból, második, vagy harmadik évfolyamban csatlakoztak hozzán valahogy.
A kérdés másik fele meg az lenne, hogy a Vörösmarty valóban jó? Valóban értékelik a tehetséget, kellőképpen liberális, szeretetteljes, karakterfejlesztő, ahol egy ilyen gyerek jólérezheti magát? Nem ismerek olyat, aki oda járt, vagy akinek a gyereke oda jár, akik ajánják, azok is csak áttételes információk alapján teszik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!