Egy őrült tévedés teszi pokollá az életem! - Milyen segítséget tudnátok adni ismeretlenül? (Kérlek figyelmesen olvassátok át, mert csak az egészet megértve látható át a dolog - vagy még úgy se)

Gimnáziumba járok, már végzős vagyok, érettségihez közel. Átlagban 4-5-ös tanuló, igaz, van amiből 3-as vagyok (biológia).

Olyan embernek törekszem lenni, aki nem akar direkt módon rosszat, és óvakodik a bajtól ahogy tud. Ez valahogy mégsem sikerül.

Van az osztályban, amibe én magam is járok, egy eléggé szimpatikus (legalábbis számomra) fiú, aki iskolai és versenyeredményeivel és sokat tett már le az asztalra. A félreértések elkerülése végett azért már most itt tisztázzuk le, hogy én is fiú vagyok, normális identitásokkal - ugyanis későbbiekben ez lett a gondok egyik forrása.

Az illető lelkes madarász, és biológiából is nagyon jó.

Én magam, karácsony alkalmával névtelenül küldtem neki egy általam összeállított madárdalos CD-t (több száz innen-onnan összekeresgélt madárdalokkal, meg hanganyagokkal, de ez most tök mindegy) ajándékképp. Többször is kérdezgette, hogy ki volt az illető, de nem árultam el neki.

Ezután fogant meg bennem az ötlet, hogy névtelenül egy rejtvényjátékot építsek fel neki levelezésekkel.

PUSZTÁN JÁTÉKBÓL! - legalábbis azt hittem...

Az ez utáni két küldemény számomra meghozta a sikert, egyesek egyszerűen azért zártak ki a "gyanúsítottak listájáról", mert nem gondolták, hogy olyan rejtvényeket képes vagyok kidolgozni.

Onnantól már mást is bevontam a dologba, akit idővel <látszólag> (általában mogorvácska volt az illető mégis) szintén (elmondása szerint is) fellelkesített a dolog, ennek kapcsán szorosabb ismeretséget is kezdtünk kötni...

...Igaz, már előrehaladtával egyre inkább kicsúsztak a dolgok a kezemből, a rejtvényeket egyre nehezebb volt kidolgozzam és már egyre többet dolgoztam előre, az egyre közvetettebbé tett küldötség meg értelemszerűen rizikós volt, s itt volt egy olyan üzenet is, amit maguk a küldöttek egyszerűen <eltettek> saját maguknak (fel nem tudom fogni, hogy miért).

Azonban még itt is el tudtam érni számomra sikernek tűnő élményt - egyszerűen jó volt látni, ahogy foglalkoztak a dologgal, próbálták megfejteni a lényeget, nyomokat keresni, s ahogy egymásnak mesélték... akkor még ez tűnt sikernek...

Talán jó egy héttel az után számomra viszont meglepő gyanú érkezett : annak érdekében, hogy a fiú megtaláljon, befolyásos rokonokkal akar lenyomoztatni a következő alkalomkor.

Ekkor egyszerre lettem csalódott és dühös. Idővel én is felfedtem volna magam, mikor lezártá tudtam tenni a rejtvénysorozatot - nem akartam összefüggéstelen halandzsákból összerakni, ez gondolom még megérthető -, de én naívan reméltem, hogy számottevőbbé tudom tenni a <játékot>, mint azt, hogy ki csinálja őket.

Magammal meg tudtam értetni, hogy nincs tovább, hogy befejezem, akármennyit is dolgoztam, nagyrészt már előre és feleslegesen, a hír miatti csalódásból viszont úgy döntöttem, hogy sosem tudja meg, hogy ki volt a feladó.

Néhány nap múlva az utóbbit illetően még úgy döntöttem, annyival tartozom, hogy jelezzem, vége. Ez volt a legutolsónak szánt üzenet, amit a táblára írtam fel:

Пожалуйста, извините меня.

Я и не думал о таком конце

Magyarul : Kérlek bocsáss meg, nem gondoltam volna, hogy ilyen vége lesz.

Azonban ezt is teljesen félreértelmezték, mondván, hogy "ne gondold, hogy vége van", jelezve, hogy nem adom fel. - Annak ellenére, hogy egy fehét zászlót is felrajzoltam.

Miután láttam, hogy még itt is mennyire félreértenek, és láttam, hogy milyen szinten kezdenek el nyomozni, nem láttam más kiutat, minthogy feladjam magam.

Elkeseredetten és már félelemmel, gondoltam sok minden másra is, végül egy ember, aki végigkövette az egészet, azt ajánlotta, hogy nyíltan beszéljek, először a tanárommal aztán a fiúval, de azt is meghagyta : Ő jelentős rálátással szinte biztos abban, hogy nincs mitől féljek.

Beszéltem az osztályfőnökkel - BÁR CSAK NE TETTEM VOLNA!

Csalódott bennem, nem akarta elhinni, hogy én vagyok - számonkérte, hogy miért bújtam lány bőrbe. Én próbáltam védekezni, hogy nem adtam rá konkrét okot, nem próbáltam félrevezetni a levelekben, sőt, amikor felvetődött a gyanú, hogy női hódoló vagyok, próbáltam rávezetni az ellenkezőjére a versekben, illetve a már el nem juttatott üzenetekben erre fókuszáltam volna rá. Próbáltam megmagyarázni, hogy játéknak szántam rossz szándék nélkül szimpátiából, s hogy az egyes levelek ezekről bizonyító jelleggel bírhatnak.

Csakhogy ez már kevés. Erre világított rá a beszélgetés alatt, s ezt próbálom most megérteni.

A gyerek, mint mondta, már az igazgatónál is járt bent, illetve értekezleten már foglalkoztam az ügyel (az előtt, mielőtt elmondtam ezt az egészet) - elmondta, hogy a fiú mennyire abban a hitben élt, hogy valaki lány a szerelmével üldözi, és hogy mennyire megviselte ez őt.

Ő azt nem értette, hogy miért csináltam ezt - én azt nem értem, hogy hogy lehetett ez belőle - hisz mikor akarhattam én rosszat, mikor vétkeztem itt szánt szándékkal, vagy úgy, hogy azt látnom kellett volna???!!!

Csak egy kérdés maradt - hogyan tovább?

Az osztályfőnökömtől péntekig kaptam haladékot, addig megígértem, hogy nem mondja el senkinek a dolgot, sem az illető osztálytársamnak, sem a szüleimnek. Viszont mindenképp továbblépést, vagyis lezárást akar.

Az világos, hogy a fiú szemébe kell mondjam, hogy én voltam, be kell valljam, s ha tényleg nyomasztotta már a dolog, vállalnom kell ami rám vár, hogy Ő ne szenvedjen tovább, még akkor is, ha nem tudom elfogadni, hogy ezt kapom.

Próbáltam végiggondolni az elmúlt napokban, amikor tudatomnál voltam (szóval nem aludtam el) ezen gondolkoztam, illetve erre próbáltam készülni.

Az is kivilágosodott számomra, hogy nem fog megbocsátani. Azt is tudom, hogy az osztály is meg fog alázni, ki fognak közösíteni. Lelkileg ez is elég lehet a megtöréshez, de ha rábírom magam az érzéketlenségre, ezen még túl tudnék lépni. Az általános iskolai osztályom ezt már megtette egyszer.

Ha áthelyeztet egy másik osztályba... ??? ...talán nem sokat változtat a dolgon, ugyanúgy közösség nélkül tovább tanulok, majd leérettségizem.

De mi van, ha kirúgnak? Hova tudok utána menni, mihez tudok kezdeni? Hogyan tudnék úgy leérettségizni, bizonyítványhoz jutni? Próbálom most végignézni, mik akkor az esélyeim. A Zöld Kakasba sem járhatok, hisz az Budapesten van, a családom meg Pécsett él, nincs miből szállást, tanulásra alkalmas szobát, körülményeket szerezzenek ottanra...

S mivan, ha még tovább megy - akár Ő, akár az apja - aki ráadásul ugye rendőr - megpróbál feljelenteni, akár zaklatás, akár félrevezetés ügyén?!!

Próbálom azt is végignézni, mivel tudnék akkor védekezni, milyen bizonyítékok, illetve tanúk hogyan tudnának segíteni. Nehéz eset ez is - nem tudom egyértelműen vázolni azt sem, hogy minden ponton helyt álló lenne-e a zaklatás jogi vádja (bár emberileg ezt sem tudnám felfogni, hogy emiatt vádoljanak), s azt sem, hogy mennyire büntethetnek érte, vagy hogy mik a kézzel fogható enyhítő körülmények.

Ennyire tönkre teheti egy ilyen dolog az életem?! Hol kellett volna ezt lássam!

Próbálom megérteni, hogy hol hibáztam igazán, hol tehetném jóvá, vagy csak jobbá...

S az elmém egyre inkább nem tudja valóságként felfogni a következményeket. Értelmetlenül optimista ötletek merülnek fel bennem, hogy "mi van, ha mégsem olyan vészes a helyzet", vagy hogy "mi van ha megbocsájt" vagy ha "megért a rejtvények ~'jóindulatúsága'~" kapcsán... mind olyan dolgok, amikről tudom, hogy hülyeség.

De elfogadni s megérteni még nem tudom, hogy miért ez lett a vége.

Tudom, hogy annál komolyabb a helyzet, mintsem hogy ismeretlenre hagyatkozzak, mégis most, hogy ebbe a megmaradt két napba nem maradt mellettem olyan ember, akivel mernék a helyzetről beszélni, és segítséget várhatnék, halvány segítségként kérdem akár a meglátásotokat, akár a tanácsotokat az ügyben, hogy amikor eljön az idő, hogyan tudok tovább lépni.

Én egy dologra emlékszem : Nem akartam senkinek tudva vagy akarva rosszatt, sértést vagy bántást!