Annak idején mennyi idő alatt tanultatok meg olvasni?
Szerintem nem nagyon emlékeznek az emberek ilyesmire. Kisgyerekként még nem olyan az időérzékünk, mint felnőttként. Aki iskola előtt tanult olvasni, nem tudja mihez viszonyítani. Aki iskolában, az kb. annyit tudhat, hogy mondjuk karácsonyra, vagy első osztály végére tudott. Kíváncsi lennék, emlékszik-e rá valaki. Talán a szülők jobban emlékeznek.
Én már tudtam az iskola előtt, a szüleim tanítottak meg, mert kérdezgettem, és úgy érzem, pár hét lehetett, de ez egyáltalán nem biztos. (A fent leírtak miatt)
A lányom három éves kora előtt ismerte az egész ABC-t, 3-4 évesen elég sok szót le tudott írni és el tudott olvasni, de azokat szóképekként tanulta meg. Ez nem volt igazi olvasás. Rendesen olvasni (tehát ismeretlen szöveget) csak 5 éves korára tudott. Mi célzottan nem tanítottuk, mert nem érdeklődött különösebben, csak ami ráragadt, azt jegyezte meg. Ha úgy vesszük, kb. 3,5 év alatt tanult meg. A betűket valamikor 1,5-2 éves kora között kezdte, amikor beszélni kezdett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!