Nehéz lesz az érettségi?
Figyelt kérdés
Környezetvédelmi suliba járok, 12.-es vagyok. Bejött nekem még hidrológia, környezet technika, geológia és földtan. Egy nap 8-9 órám van, megpukkadok, mire kijövök. Mivel ebben az évben érettségizem, nagyon aggódom. Az összes tanár ijeszteget, hogy ez kemény év lesz, meg semmi mással nem foglalkozhatunk, csak tanulással. Irodalom érettségitől nagyon tartok, mert mindig is utáltam verset elemezni, meg érvelni. Angolból meg ilyen alap szinten, szókinccsel beszélek, mint pl. a mit csináltál nyáron, milyen a családod stb. Évközben még lesz egy csomó tanár által "kitalált" vizsga, meg kis érettségik. Ki kell dolgozni a tételeket, plusz még angol tanfolyamokra kell menni órák után (dupla óra), ami felkészít középszintűre. Töriből is beiktatnak majd érettségire felkészítő órát, az ofő 2 órával többel írta meg az órarendet. Plusz még a faktok. A környezetes tanárok olyanok, hogy ha órán nem vagy maximálisan aktív egyes, ha meg az vagy, akkor 5-ös, köztes pedig nincs. Jegyzőkönyveket kell írnom, 4 oldalasakat 3 naponta. Minden órán feleltetnek, iratnak mindenből, érettségi mellett még az évet is jól kéne zárni, hisz nem lenne jó megbukni, ha meg is van az érettségi. Ha nem lennének szakmai tantárgyak, még csak-csak menne a jó biziért küzdés, meg az érettségi. Az osztályban mindenki parázik, alapos fejmosást kaptunk ma, hogy aggódhatunk, pedig nem vagyunk hülye osztály. Mondták, ha az irodalom írásbeli nem sikerül jól, aligha tudok a jegyemen változtatni a szóbelin. Márpedig ma kaptunk egy hosszabb idézetet Márai Sándortól (érvelés), és olyan feladatok voltak hozzá, hogy hozzá se tudtam volna kezdeni. Nagyon nehéz az érettségi? Kedvesek vagy vért kell izzadni? Mennyire kell hozzá okosnak lenni? :)2009. szept. 2. 16:09
1/2 anonim válasza:
Jajj,én most megyek egyetemre,a tavalyi évem nekem is ilyen volt :D
Az összes tanár ijesztget,hogy meg fogunk halni,de nem olyan vészes,mint amilyennek be van állítva!Az érettségi előtt nekem volt olyan időszakom,amikor azt gondoltam,hogy ezt én képtelen vagyok megcsinálni,nem vagyok ehhez elég okos,meg fogok bukni!Aztán meg?Utána csak nevettem magamon milyen buta voltam!
2/2 anonim válasza:
Érdekes, nekünk pont, h azt mondták a tanárok, h ne parázzunk, tök gagyi az egész. Nekem az is volt, főleg a magyar. A szövegértés része iszonyat könnyű, a fogalmazás meg a tanáron múlik. Nekünk alapból azt mondta, h érvelést írjunk, mert nem tud belekötni:) Helyesírási szótárt lehet használni, szóval ha vmiben nem vagy biztos, akkor nézd meg. Amúgy nálunk minden tárgyból jófejek voltak a tanárok, nem húzták le direkt:) Nem is értem miért kell ilyen parában tartani titeket:(((
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!