Idén költségtérítéses szakokra, aki eléri a 240 pontot, azt felveszik?
Corvinusra például eddig elég magasak voltak még költséges szakokra is a ponthatárok. Idén, aki már kiperkálja, azt a bizonyos összeget, azt biztos felveszik, ponttól függetlenül?
Ez a nyilatkozat nem erről szól, és amúgy is képtelenség lenne. Rengeteg felvételiző eléri a 240 pontot, ha van keretszám, ha nincs, akkor sem tudnak felvenni mindenkit 240 ponttal, mert nagyon leegyszerűsítve, nincs ennyi szék, pad az egyetemeken.
Ez a nyilatkozat arról szól, hogy most kiírnak egy jó magas ponthatárt majd az államira. Ez a módszer viszont fordítottja az előzőnek, ahol a pontszám utólag dőlt el. Ezért a jelenlegi helyzet hordoz magában egy kis bizonytalanságot. Pl csinálnak egy 495 pontos határt most, amit becsléseik szerint 10 ember ér majd el. Így csinálnak most ők burkoltan egy keretszámot (10 fő). Azonban előfordulhat, hogy mégsem 10 ember éri el ezt, hanem csak 8. Ezért 2 embert felvesznek azok közül is, akiknek alacsonyabb a pontszáma.
Tavaly azt mondták, hogy aki eléri a 240 pontot az biztos bekerül a felsőoktatásba.
És ez igaz is, de ebben van némi hazugság: nem mindegy, hogy hova. Ez egy parasztvakítás. Szóval ne hidd el szó szerint.
Ezt még megtippelni se tudom, hogy a 16 szakon a költséges pontok nőni vagy csökkenni fognak e...
Attól függ, mihez viszonyítjuk.
Ugye a diákok a legalább 2011-es keretszámokat követelték. Ha erre a 16 szakra is ebben állapodtak meg, akkor hasonlítani fog a tavalyihoz. Most tök mindegy, hogy ponthatárt jelentenek be vagy azt mondják 476 pont, mert a sok éves tapasztalatból tudni lehet, hogy 476 pont erre a szakra x helyet jelent.
Attól függ, mire jutottak a höokkal. Ha itt csak anny
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!