Akkor most mi van a keretszámokkal? Mi a végső döntés?
Semmi.
Most ott tartunk, hogy keretszámok nem lesznek, hanem ponthatárok lesznek megszabva és mindenkit felvesznek, akik a felett teljesítenek. A ponthatárokat még nem tudni, de az már közzé lett téve, hogy mely szakokat fogja támogatni egyáltalán. Összefoglalva a közgazdász, jogi és kommunikációs szakokat zárták ki, de a pontos listát megtalálod bárhol.
Pl.: [link]
Elméletileg a pénzbeli támogatást nővelték és felülről nyitott rendszer hírdetnek, tehát ha vártnál több diákot vesznek fel, akkor megtoldják a támogatást. És bár saját bevallásuk szerint kb. 50k diákot fognak felvenni, simán benne van a rendszerben, hogy ugyanúgy csak kb. 10k-t fognak felvenni. (Ugyebár a kormány pontosan tudja, hogy ebben az évben x támogatott főnél hol lett volna ponthatár, így nagyjából betudják határoli, hogy mire lehet számítani)
nem, most ott tartunk, hogy idén nem lesznek még előre meghirdetett keretszámok:D
amúgy ez a rendszer elég tré lesz. mert ez marha jól hangzik, de az már nem annyira, h akár azt is megtehetik h mindenhol 400 pont feletti ponthatárt szabnak.
mert ha jól megnézzük, a mostani ponthatáros rendszer az igazságos: attól függ kinek h sikerül az érettségije.
megjegyezném, hogy a "mostani szinte mindenhol 240 pontos ttk szakok" azok, amik talán a legelismertebbek kategóriájukban külföldön (legalábbis a matek meg fizika része mindenképp)... ennyit erről.
Ez az "átalakítás" arról szól, csak, hogy minél több pénzt ki lehessen venni a felsőoktatásból és vele együtt az egyetemi kutatásokból, amit aztán lehet stadionokba meg kormány PRba meg haveroknak leadni. De azért tapsikoljunk neki, hogy milyen jó, mert legalább a jogászok meg a közgazdászok megszívták, és akkor az már mindjárt mekkora öröm egyeseknek (ja, látjuk nincs is szükség rájuk, van nekünk pl. Matolcsynk...)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!