Rádióban szeretnék dolgozni (mint bemondó). Lenne pár kérdésem: Hol van erre szakosodott iskola-neve? Mennyi ideig kell tanulnom, mik a feltételek a bejutáshoz? Mennyit keres egy rádiós? Érdekelne. Egyéb véleményeket is szívesen olvasnék!

Kommunikáció és médiatudomány szak, azon belül.. nem tudom, de tuti, hogy itt tudod tanulni:D

Nem tudom mennyit keresnek.

Kommunikáció és médiatudomány szak egyetemen, jól mondták előttem. Viszont azt tudnod kell, hogy ide államilag támogatott /ingyenes/ képzésre nagyon sok pont kell a bejutáshoz. Ha esetleg nem lenne annyi pontod, akkor OKJ-s képzés keretein belül is elsajátíthatod a rádiózás csínját-bínját, mégpedig a School of Business nevű suli újságíró szakán. Ez egy két éves, emelt szintű képzés, ahol elég sok a gyakorlati órák száma.. Én is ide jártam még anno.;)

Ez a suli weboldala:

[link]

Viszont szerintem mindenképp próbáld meg a fősulit is, hátha lesz annyi pontod! Sok sikert!

Szerintem inkabb kapcsolatok kerdese, es mar a helyes beszéd sem kitétel ehhez sajnos - amióta megszűnt a Mikrofon Bizottság, ahol korábban még vizsgat kellett tenni ahhoz, hogy valaki mikrofonba beszélhessen (1990-ben).

Pl. szinkronszinesz sulit ha vegez valaki, az elég hozzá.

Keress rá a Google-ban arra, hogy "hivatásos beszélő", sok élvezetes írás kijön.

[link]

"(...)Az egri kiejtési konferencia határozatai között szerepelt, hogy mielőbb el kellene készíteni a „magyar kiejtési kézi­könyv”-et. Noha ez a munka teljes egészében még mindmáig nem készült el, számos „előtanulmánya” már napvilágot látott. Megjelent a hangképzésről (Molnár József: Magyar beszédhangok atlasza (Tankönyvkiadó, több kiadás és Bol­la Kálmán: Magyar hangalbum. MTA Nyelvtudományi Intézet, Bp.1980), a szűkebb értelemben vett kiejtésről (pl. Elekfi László: Magyar ragozási szótár – Dictionary of hungarien inflections (MTA Nyelvtudományi Intézet, Bp. 1994; Buvári Márta: Kiejtési szótár és útmutató 15 magánhangzóval Bárczi Géza Értékőrző Kiejtési Alapítvány. Bp. 2001.). Ugyancsak Elekfi László munkája A magyar nyelv értelmező szótárának hét kötetében az egyes szavak alap­alakjánál kiejtés jelölése a hangkapcsolódási szabályokról, a (Elekfi László: A magyar hangkapcsolódások fonetikai és fonológiai szabályai. MTA Nyelvtudományí Intézet Bp, 1992.) és a mondatfonetikai eszközök használatáról (Elek­fi László –Wacha Imre: Az értelmes beszéd hangzása. Szemimpex Kiadó 2003.) szóló tanulmánykötet, és számos ki­sebb-na­gyobb „apró” cikk, tanulmány a szakmai folyóiratokban és egyéb kiadványokban. Részben készült el a szö­vegfonetikával foglalkozó rész, de ennek „előmunkálataiként” több cikk, tanulmány is megjelent. A szomorú az, hogy ennek ellenére az „új” ismeretek alig-alig mentek át az oktatási „köztudatba”, alig-alig kerültek be tankönyvekbe.

Egyetlen példát hadd hozzak: Amit Elekfi Lászlóval 2003-ban közreadott könyvünkben, Az értelmes beszéd hangzása címűben a mondatfonetikai eszközök használatáról megírtunk, az részben kutatási eredményeket közlő publikációk, részben a Kazinczy-verse­nyekről szóló beszámolók formájában tudományos szakfolyóiratokban, oktatási segédkönyvekben, nyelvművelő és egyéb kiadványokban az elmúlt harminc évben már mind megjelent nyomtatásban. (Részletesen szólt erről Deme László többhelyütt is a nyelvművelő mozgalmak és a kiejtési versenyek hozadékát tárgyaló cikkeiben. Magam is írtam erről részletes, bibliográfiát is tartalmazó cikkekben. Sok tapasztalatot közöltek az Egyetemi Fonetikai Füzetek és a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium kiadványai, pl. A Kazinczy-versenyek története (Győr, 1978) A Kazinczy-verse­nyek huszonöt éve (Győr, 1991), „Mondd és én hallom...” Győr, 2000).

Anyaguk mégis alig-alig került át a „közoktatásba”, a tankönyvekbe, sőt a szakemberképzésbe, például a előadó­művész- és színészképzésbe, s főleg nem a hivatásos beszélők beszédtudatába. Egy kiválóan és tudatosan beszélő, anyanyelvileg is nagyon művelt rádiós kolléga említette a minap, hogy kezébe véve most megjelent a könyvünket azonnal a beszédritmus fejezetet kezdte el olvasni, mert az itt tárgyalt kérdésekről mindmáig még csak nem is hallott. Bizony nemcsak tanároknak, hanem hivatásos beszélőknek és az őket képző beszédtanároknak a tudatában is élnek olyan, a 20. század elejéről származó kiejtési babonák, hogy ‘minden szó első szótagját hangsúlyoznunk kell’, hogy ‘a magyar mondat hanglejtése az elejétől a végéig ereszkedő dallammenetű’ (ez él a neki ellentmondó ‘vesszőnél megállunk, felvisszük a hangot, pontnál megállunk, leeresztjük a hangot’ kiejtési babona ellenére is). Ugyanígy ‘a jelző min­dig hangsúlyos’ tévtan is, és az a téves gondolat is, hogy ‘a hangsúlyozás az értelem, a hanglejtés az érzelem eszköze’. Mint ahogy szinte kiirthatatlanul tovább él a -va/-ve határozói igenév és a létige hasz­nálatának helytelenítése is, noha régen tudjuk ősi eredetét. De még nyelvész körökben is talál­kozunk olyan nézettel, hogy a -va/-ve és a létige haszná­latát a hivatásos nyelvművelők helytelenítik. Bizony szinte kiirthatatlanul az a felfogás is (sokszor a kabarék hatására), hogy a nyelvjárás és a nyelvjárási ízű kiejtés az igényes beszédben kerülendő. Ennek egyik „eredménye” hogy a kiejtésben egyre inkább háttérbe szorul a nyilt e és a zárt ë hang megkülönböztető ejtése.

[8] A Kazinczy-versenyek és az Édes Anyanyelvünk nyelvhasználati versenyek mutatják, hogy versenyzőnek jelentős hányada, a rádiókban, televíziókban megszólaló fiatalok jelentős hányada beszédhibás: pösze, seseg, selypít, raccsol, ritmushibával, „zsinórbeszéddel” szólal meg, hadar. A rádiók, tévék, fiatal munkatársainak beszédállapota is hasonló. Közülük számosnak még beszédhangja is „beteg”, mert rossz technikával szólal meg. Ezeknek a hibáknak jelentős részét már az iskolában (az olvasás tanításakor) javítani lehetne, ha a pedagógusok erre gondot és időt fordít(hat)­nának, és – korábban az egyetemen némi logopédiai ismereteket is kapnának. A kommunikáció szakosok beszédhibáit szakképzésük során nagyobb gonddal és több időben kellene kijavítani, nagyobb gondot, több időt fordítva a sokoldalú gyakorlati képzésre, s ezen belül a műfajismeretre, a szövegalkotásra (szövegszerkesztésre, fogalmazásra) is. A rádióknak, tévéknek pedig alaposabban meg kellene rostálniuk, munkatársaikat. Nyilvánosság elé, „mikro­fon közelbe” csak egészséges és tiszta beszédűeket szabadna engedniük.(...)"