Melyik volt életed legjobb időszaka és miért?

Ha gondoljátok és van kedvetek olvassátok el, bocs hogy hosszú lett, így is rövid lett, sok kihagyással, az ilyesmit nehéz szavakba önteni.

Hogy melyik? eddig az általánost és közepet jártam ki, most majd okjra megyek, aztán ha minden jól megy és fel tudom tornászni a pontjaimat egyetemmel folytatom. Eddigi iskoláimban nem éreztem jól magam, sőt egyenesen öltem volna egy AK47essel mindenkit, annyira utáltam a többieket és a tanárokat. Elképesztően gusztustalan brigád volt, sosem értettem hogy képesek rászállni a másikra aki nem tett semmit ellenük, a tanárok meg csak szimplán irigykedtek a szüleimre és ez rajtam csapódott le, a tanulás rovására, ebből kvetkezően jöttek a beírások az ellenőrzőmbe hogy bukásra állok, vagy túl gyenge a tanulmányi eredményem. Aztán feleszméltem, 7.ben és mindent kijavítottam 4es 5ösre, de akkoriban még durvábbá vált a helyzet, kétszer köptek le, csúfoltak a hajam miatt, megaláztak, én meg megvertem azt akit csak lehetett. Tanárok is szóltak be, megaláztak, és apám nevét is rossz színben tüntették fel. Gondolhatná az ember hogy ez a korszak volt a legnehezebb, de súlyos tévedés. 8.ban az évzáróra se mentem el.

Aztán jött a 9. Szakközépiskola, elektronika szak. Jól hangzik nem? Mindig is érdekelt ez a szakirány, ígyhát újult erővel, magabiztosan, komolyan vágtam neki a tanulásnak, nagyon is jó eredményekkel, a matekom is gyönyörű volt, mint még soha. Aztán egyre jobban rám szálltak. Sajnos utolért az általános iskolai végzetem, sokan mentek tovább abba a suliba ahova én jártam és terjesztettek rólam mindenfélét. Kicsúfoltak, szintén hülyét csináltak belőlem. A 9. még nyögve nyelősen elment, egész jó eredménnyel, de már akkoriban úgy éreztem nem bírom sokáig. Jött a nyári szünet, itthon segédmunkát végeztem, apámmal építettünk egy házat. Kín szenvedés volt, túléltem, de nem voltam már idegileg teljesen rendben, apám sokszor úgy beszélt velem mint a kutyával. Aztán jött a suli, a rémálmom... igen, rémálmom, eddig mindig vártam, de akkor nem. Olyan hulladék osztályom volt, egy év alatt sikerült kimutatniuk mekkora görények, a 10. osztályban meg még görényebbekké váltak. A kémia óra egyhuzamban szó szerinti ordibálással ment el, a fejem majd szétszakadt, a tanár is üvöltött mint a fába szorult féreg. Az osztályfőnökünk egy duhaj barom volt... a többiek jól zsebbe tették, fegyelmet nem tudott tartani. Ebben az évben sokkal jobban rám szálltak, volt néhány hülye gyerek aki folyton piszkált, dobált órán, már nem bírtam egyszerűen nem lehetett leállítani őket. Volt köztük egy bukott gyerek is, a legszemetebb mindközül, persze az iskola nem küldte el, csak év végén. Vele volt egy nagyobb incidensem, egyszer annyira piszkált hogy megütött, majd elszaladt, én tiszta erőből nekidobtam egy széket. Aztán 3-4 hülyegyerek, akik ugye a nagy haverjai voltak a selejtnek meg akartak verni, lökdöstek, röhögtek.... az állítólagos "bölcs" barátom meg az ajtóban lesett és meg sem próbált segíteni. Végül nem lett nagyobb bunyó.... semmi, még ők voltak felháborodva. Egyre rosszabb volt a helyzet, nem csak a közösségben, de a tanulásban is, a 4,3as átlagomat sikerült lerontanom 3,5re. Ennek oka a közösségi probléma, és tanárváltás. Jött egy új matek fizika szakos tanár aki egy csöppet sem volt valami kedves. Két kézzel szórta a ketteseket. Aztán a kedvem is elment az egésztől, tanulhattam én annyit amennyi a csövön kifért akkor se adott 3asnál jobbat. A végén olyan depressziós lettem hogy legszívesebben megöltem volna magam. Jött a 11. ez már egyfajta élő halott állapot volt, kb 4essel zártam le azt az évet, jobb volt mint a 10. de teljesen lélektelen. Gyűlöltem mindenkit és mindent, még magamat is, a depresszió és teljes kétségbeesés, és gyámoltalanság állapotába estem. Vége lett, jött a 12. Ez már a gyászmenet volt. 1 hónapig bírtam a suliban. Újabb tanárváltások jöttek, az elektrotechnika tanárt leváltotta egy debil állat, aki még tanítani se tudott, se fegyelmet tartani. Egyik elektro órán két hülyegyerek dobált hátulról papírgalacsinnal, tépkedték ki a füzetből. Én megelégelve ezt, teljesen üresen felkeltem, hátrasétáltam, kikaptam az egyik kezéből a füzetet és széttéptem. A csávó is felkelt és meg akart verni. A tetű tanár odajött és kiküldött minket, de engem gusztustalanul lökdösött is. Aztán a folyosón akart megverni a csávó, én meg elkezdtem kiabálni hogy "elegem van, nem bírom itt ki tovább, ezek állatok". Aznap pont nyelvvizsgaidőszak volt és kikötötték minden osztálynak hogy maradjon csöndben, én meg torkom szakadtából üvöltöttem, szóval szép kis nap volt. Kijött az egyik teremből a dagadt angol tanár és elkezdett szemét módon csesztetni hgoy mit képzelek én... én meg mondtam mi van, nem is érdekelte a problémám.

Aztán néhány napig nem mentem be az iskolába. Egy nap besétáltam az igazgatóiba és kiiratkoztam. De az sem volt egyszerű, 5-6 tanár körém gyűlt és győzködtek hogy maradjak, mert értékes vagyok, stb stb.... Pedig tudta a nagy része hogy mi a probléma, de egyik se adott volna tanácsot, én meg egyszerűen nem bírtam már idegekkel egyik évben sem, mintha kómába estem volna, de közben szenvedtem is. Aztán nagy nehezen sikerült kierőszakolni belőlük a papírjaim, és mentem PEstre elvégezni az utolsó évet.

Az se volt nagy szám, egy szakadt esti gimi, egyik debil évfolyamtársam ajánlotta, aki ugyanabba az iskolába járt ahova én és ugyanabban az évben jött el onnan. Mondom, oké, belevágok... erre mondanám azt hogy csöbörből vödörbe kerültem. A közösséggel nem volt probléma, de az oktatás 0 volt. Nekem meg már elegem is volt az egészből, tanulni se volt kedvem, így hát aztán a vége egy szín hármas érettségi lett.

Egyszóval eddig nem volt az életemben szép és jó időszak, talán most jobb lesz. Már tisztán látok és tudom mit akarok, a múltat lezártam, nem érdekel a sok majom akik megkeserítették az éveimet, ha jól tudom pár tanár megszivatta őket távozásom után. Volt néhány rendes tanár is, az egyik távozásomkor még sírt is hogy elmegyek.

Szóval sosem szabad meghátrálni, mindig fel kell állni és tovább küzdeni a céljainkért. Ha valami nem sikerül, mindig van más amibe bele lehet fogni, csak akarni kell. Van hogy összejön, van hogy nem, de sok dolog van amiben van lehetőség, csak ki kell használni.

20/F

Nekem a középisola maga volt a pokol. Nem tudtam beilleszkedni az osztályba mert visszahúzódó,csendes lány voltam. Volt hogy több hónapig nem szólt hozzám senki, 1 évig nem is volt padtársam, s már nagyon depressziós voltam, még az étvágyam is elment. Aludni csak nyugtatókkal tudtam, s másnap sírva mentem suliba. Sok órán megesett ,hogy galacsínnak,tollal megdobáltak s persze már csupa seb volt a hátam. Aztán 12.ben már leszartam mindenkit, túléltem a szalagavatót,ballagást.

Remélem a főiskolai évek jobbak lesznek. ;))

általános - első 4 év viszonylag jó volt, majd jött egy külföldi osztálytárs akinek nem voltam szimpatikus a követekező éveimet pokollá tette és minden "haverom" mellé állt mert ő menőbb volt.. 5s bizonyitványból 2es lett.

közép iskola - szintúgy, megspékelve ,hogy 3 éven át mindennap verekednem kellet, legszebb ,hogy tanár 2 centire ált. tőlem és csak akkor avatkozott közbe amikor már 3 helyről véreztem.. folyamatosan buktam, utáltam. otthon emiatt folyamatosan viták voltak miattam ,hogy biztos az ő hibájuk

Ez ment 16 éven keresztül mindennap iskolában, otthon mindig rajtam csattant a dolgok.

11-ikben megbuktam pótvizsgán szándékosan, elmentem esti tagozatra ahol ugyanazok a tanárok tanítottak akik eddig, fél évkor 3mas átlagnál felhívtak ,hogy ne menjek be mert úgyis megfognak buktatni.. fél év szünet következett érezhető volt a javulás nem bántottak mindennap.

Majd elköltöztem otthonról 2 hónap múlva anyámtól megkaptam "eddig legjobb dolog ami eddig történt ,hogy elköltöztél végre újra egy család vagyunk" de már nem érdekelt, elvégeztem egy okj-s képzést ahol minden kezdett jó lenni, normálisak voltak a tanárok és az osztálytársak is bár tudtam ,hogyha vége lesz akkor az osztálynak is, így is lett. Majd másik városban elvégeztem estin az érettségit végre szereztem magamnak egy barátot még mindig nem volt az igazi de életemben elöször elhivtak sörözni, buliba számomra hatalmas élmény volt!

Egyetem - gólyatáborba el se mentem, nem számítottam sokra tudtam mi fog rám várni, hát nagyot koppantam végre ember számba vettek, 1 év alatt annyit változtam ,hogy elképesztő újra embernek érzem magamat és ezt mind nekik köszönhetem akiket most már a barátaimnak nevezhetek, tanulmányi eredményeim is 2sről 4-5s lett.

Szóval első év egyetem eddig életem legleslegjobb éve, hiába vagyok átlag 3-4 ével idősebb a többieknél

Egyetem:) Az ált. sulira nem is nagyon emlékszem már...

A gimit szerettem, de nem volt az igazi.

Az egyetem meg csodálatos. Nem a szülővárosomban tanulok, és ahol tanulok, azt sokkal jobban szeretem. Szeretek külön lakni a szüleimtől (pedig imádom őket). Azt tanulom, ami érdekel, ráadásul jól is megy:)

Egyértelműen az egyetem. Ott azt csináltam, amit akartam, ami óriási felelősség, de nagyon felszabadító érzés, ha tudsz vele élni. Ha nem akartam, nem mentem be az előadásra, vagy a gyakorlatra, de ha nem okosan csináltam, meg is lett az eredménye. Ha viszont tudtam, hogy mit mikor lehet lazábbra venni, akkor maradt idő, energia arra, ami fontosabb.

Hozzájárul, hogy a szüleim a legszörnyűbb hideg-korlátozó típusba tartoztak, és egyúttal az ő rendkívül káros befolyásuk alól is kimenekültem, ennek nem volt köz az egyetemhez, csak a nagykorúvá válásomhoz.