Hallom hogy rengetegen menekülnek az országból miután meg van a papír függetlenül attól hogy felsőfokú vagy közép, de mi lesz így a hazával? Ki fog itthon maradni?

Érdekes dolgokat írtok... Szeretném elmondani (mert nekem fontos), hogy nem azért maradok, mert itthon kolbászból van a kerítés (merthogy nincs...), és nem is azért, mert ne volna lehetőségem. Hanem egészen szimplán azért, mert... EZ ITT A HAZÁM....

Radnóti Miklós

NEM TUDHATOM

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,

nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt

kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.

Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága

s remélem, testem is majd e földbe süpped el.

Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel

egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,

tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,

s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon

a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,

s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;

annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,

de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;

az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,

míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,

erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,

a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,

s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,

az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,

piros zászló kezében, körötte sok gyerek,

s a gyárak udvarában komondor hempereg;

és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,

a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,

s az iskolába menvén, a járda peremén,

hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,

ím itt e kő, de föntről e kő se látható,

nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,

s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,

de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,

és csecsszopók, akikben megnő az értelem,

világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,

míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,

s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

(1944)

"Radnóti Miklós (1909—1944) műveivel és sorsával egyaránt a magyarság emlékezetébe véste nevét. 1944 őszén munkaszolgálatos rabként lelte halálát: a végső kimerültség állapotában végeztek vele őrei a Győr felől Nyugatra vezető úton.

A mű vallomás a hazáról. Akkor írta Radnóti, amikor az embereket származásuk szerint megkülönböztették egymástól, és a zsidó eredetű magyarokat üldözték. A költő tudta, hogy Magyarország népe nem érez együtt a világháborút kirobbantó náci németekkel és magyar követőikkel. Az üldöztetés ellenére vállalta magyarságát: a magyar költők utódának, Arany János „unokájának” vallotta magát, és nem ingott meg a magyar nép s a haza szeretetében. "

13-mas!

Korábban már leírtam, hogy a szeretet szép dolog, csak hogy nem lehet megélni belőle. Ellenben nekem ez a "haza" nem ér annyit, hogy majd a gyerekeim is napról napra éljenek, kuporgatni kelljen azért, hogy nyáron egy napra lemehessünk a Balatonra és ne tudjanak majd azt tanulni felsőoktatásban, amit szeretnének. Nem azért hagyjuk el ezt az országot, mert nem szeretjük. Tudod a legtöbben nem is hagynák el, és ha lehetne visszajönnének! Csak senki nem akar mártír lenni egy olyan "hazában" ahol kizsigerelik az embereket.

Kedves Utolsó!

Teljesen megértelek. Menjetek, és őszintén kívánom, hogy boldogok legyetek.

Nekem annyira fájna elmenni, hogy nem tudok... Mondom ezt úgy, hogy két ország, két nemzet, két nyelv gyermeke vagyok, nem itthon születtem, s nem itthon voltam kisgyerek. De ahogy teltek az évek, egyre egyértelműbb lett, hogy melyik az igazi hazám... Így alakult... érzelmileg. Már nem tudok és nem is akarok tenni ellene. Kettős állampolgár vagyok, bármikor leléphetnék, és ugyanezt dolgozva élnék, mint Marci Hevesen... Mégsem akarok. Eszetlen makacsság, tudom. (Talán mártírság is... bár nem akarok mártír lenni, mert az nem jó, nem kéri senki, és különben is...)Nagyszüleim sokkal rosszabb körülmények között is maradtak, mikor majdnem minden rokonuk emigrált. Nem volt könnyű nekik, de én most nekik köszönhetem, hogy a magyar az anyanyelvem...

Maradok, és minden nap töröm a fejem, hogy itthon hogyan lehet boldogulni. Mert vannak, akik boldogulnak, s itthon is bőségben élnek. Abban bízom, hogy én is megtalálom az utat...