A győri Széchenyi István Egyetem jó iskola?
Látom senki nem merte megválaszolni a kérdést, pedig kizárt dolognak tartom, hogy 24 óra alatt ne olvasta volna el a kérdést egy olyan, aki oda is jár.
Nos, én 1 évet jártam oda, és csak levelezőn, de aztán átjelentkeztem inkább egy másik egyetem nappali tagozatára. Így az én véleményem ne számítson mérvadónak, mert a nappali más mint a levelező, de én az ott töltött egy év alapján semmi jót nem tudok mondani.
A tanárok részben megegyeznek a nappali és levelező tagozaton. Néhány tanár elég nagyképűen tartja az óráját, vagy az óra annyiból áll, hogy írásvetítőn kivetíti a könyvét. Az elektronika könyv annyira vázlatosra sikerült, hogy emlékszem, az elektronika vizsgához a wikipedián több értelmes dolgot találtam, mint a kötelezően előírt könyvben. A számítógépes tesztvizsgák igazságtalanok, nem a valós tudást mérik (úgy tudom nappalisoknak is van néhány tárgy, amiből így vizsgáznak)
Nappali tagozaton a testneveléssel kapcsolatban pofátlanságnak tartom, hogy előírja az egyetem, hogy a 4 félév alatt mindenkinek választani kell mind a 4 sportágat (köztük kötelező úszás). Legalábbis abban az évben, amikor még arra gondoltam én is, hogy nappali tagozatra megyek, akkor így volt.
Nagyjából ennyi jutott eszembe.
De én is arra várok, hogy jöjjön ide egy széchenyis nappalis hallgató is, és cáfolja meg, vagy támassza alá, amiket mondtam.
Mégegyszer mondom, én levelező tagozatra jártam csak, így az én véleményem ne legyen mérvadó.
Akkor én leszek az aki ír, mint Széchenyis.
Jelenleg a 3-dik évemet taposom és hát nem mondanám túl könnyűnek. Nem tudom neked, hogy megy a tanulás, nekem annó középsuliban is kellett foglalkoznom a tárgyakkal, hogy jó eredményeim szülessenek. A tanárokról annyit van jó fej és van bunkó tanár is. Pl: volt olyan tárgyam, ahol vizsga végén össze egyeztettük az eredményeket és én megbuktam, haveromék átmentek... De persze vannak korrekt tanárok is, akik szívesen segítenek, de ez szerintem a többi egyetemen is így van. Vannak nehezebb tárgyak, amikkel sokat kell szenvedni, és könnyebb tárgyak. Szerintem csak kitartás és akarat kérdése, hogy eltudod-e végezni az egyetemet. Tény, hogy itt is vannak "buktacukrozó" szakok, amiket könnyebb elvégezni és vannak, amik nehezebbek. Jó közösség, ha szeretsz bulizni akkor szintén jó választás, bár meg kell szabni a határt, mert egy kicsit nekem is visszaüt az hogy elsősként szétbuliztam az agyamat, és amiket meg kellett volna tárgyakat csinálnom akkor azokkal most végzek.
Mérnökinfós szakról azt tudom, hogy nem egyszerű, pontosan azért mert sok az egymásra épülés( itt meg is tudod nézni: [link]
Remélem tudtam valamit segíteni, ha van kérdés írj csak nyugodtan :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!