Mitől erős egy iskola?

Egyrészt a helytől, a gyerekanyagtól függ, másrészt a tanári gárdától. Mindkét esetben viszont ugyanarról van szó: a motiváltságról.

Mondjuk egy rossz gimnáziumban kiégett, lusta tanárok vannak, ledarálják az anyagot, szakmailag nem érdeklődnek, nem fejlődnek, ha tehetséges diákkal találkoznak, nem foglalkoznak vele, még az is lehet, hogy direkt kiszúrnak vele. A diákok sem érdeklődőek, puskáznak, nem figyelnek, csak az a céljuk, hogy túllegyenek az egészen. Egy ilyen iskolában a tanárok eljátsszák, hogy tanítanak, a diákok meg eljátsszák, hogy tanulnak, és az érettségin kiegyeznek egy 3-asban vagy 4-esben.

Egy jó ginmáziumba olyan diákok járnak, akiket rá lehet venni, hogy tanuljanak, sőt, néha élvezik is. Mondjuk érdekli a fiúkat a fizika vagy a számítógép, és még szakkörre is hajlandók járni, a lányokat meg mondjuk a színjátszókör vagy a biológia. Mindenki versenyeken vesz részt, nagy dicsőségnek számít megnyerni egy tanulmányi versenyt (nagyobbnak, mint mondjuk a márkás cipő vagy az, hogy ki mennyit ivott a legutóbbi buliban). A tanárok élvezik a munkájukat, tudományos tevékenységük van (az irodalomtanár kötetekben publikáló költő, a matektanár egyetemen kutató matematikus, aki hobbyból tanít gimnazistákat is, stb.), kihívást jelentő feladatokat adnak fel, értékelik az önálló gondolatokat. Az eredmény az, hogy a diákok rászánják azt a napi 1-2 órát a készülésre, ami ahhoz kell, hogy egy gimnáziumi mezőnyben valaki nagyon sikeres legyen. A versenyen elért sikerek mindig jól mérhetőek, ezért mindenki úgy érzi, hogy mérhető eredménye van annak, amit csinál. Aki versenyeket nyer, annak tekintélye van, élvezi a helyzetet, és ez méginkább motiválja, ahogy másokat is motivál. Végül ha jó híre lesz az iskolának, akkor egyre messzebbről is idehordják a legmotiváltabb gyerekeket, a felvételi egyre keményebb lehet, a társaság egyre válogatottabb, a tanárokkal is ez lesz a helyzet, és így kialakul egy elit gimnázium.