Ha gyermekpszichológus szeretnék lenni, egész pontosan milyen tantárgyakat tanuljak nagyon?
Figyelt kérdés
Most voltam 8. osztályos (gimibe megyek), de már vannak terveim. Gyermekpszichológus szertnék lenni. Szeretem a gyerekeket, és ők is odavannak értem. Humán beállítottságú vagyok abszolút. Jól beszélem az angolt, a németet is egész ügyesen.
Nagyon szeretek segíteni az embereken, és a jövőben is ugyanígy tervezem. (Orvosi karrier kilőve, ugyanis a vér és a tű látványa számomra szörnyű.) Melyik tantárgyakat kellene nagyon tanulnom ezek után is? (Eddig kitünő voltam, kivéve fizika+tesi.) Illetve kérdésem még, hogy melyik egyetemen tanítanak még pszichológiát? Azt tudom, hogy az ELTE-n igen, de sajnos a többiről nem tudok.
Köszönöm előre is!
15/L
2011. júl. 4. 14:43
1/3 anonim válasza:
Pszichológia szakra szerencsére elég sok tantárgyat elfogadnak, gondolok itt idegen nyelvre, magyarra, törire, matekra és biológiára. Kettőből mindenképpen nagyon jónak kell lenned, ugyanis pszichora nagyon sok pont kell. Mondjuk a helyedben nagyon ráhajtanék az angolra, és mellé biológia, mivel ott lesz, ha minimális is, ne hiányozzanak a szükséges alapok. De azért nem árt a többi tantárgyat is rendesen tanulgatni :)
2/3 anonim válasza:
Ja bocsi, azt kihagytam, hogy sok helyen oktatnak pszichot, pl PTE, SZTE, DE, illetve azt hiszem még a Pázmányon, de nézd meg a felvi.hu-t, ott mindent le van írva.
3/3 A kérdező kommentje:
Köszönöm!! Megnézem!
2011. júl. 4. 16:19
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!