Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Miért nem akkora a tanulmányi...

Miért nem akkora a tanulmányi ösztöndíj egyetemen, legalább az olyan szakokon, amiből hiány van, hogy motiváló legyen jól tanulni?

Figyelt kérdés

Én tanárképzésben tanulok. Van olyan évfolyamtársam, akinek 4,70 valahanyas átlagra kemény hatezer forint a tanulmányi ösztöndíja, ami elég röhejes. És még nem is a legkisebb sávban van, de úgy állapítják meg, hogy mind a két szakon, évfolyamonként rangsor, azalapján mind a kettőn beosztva sávosan, és akkor a két sáv alapján kapott két összegnek az ÁTLAGA az ösztöndíj. A sávok úgy vannak ráadásul meghúzva, hogy 5-10-10-10 százaléka a hallgatóknak kerül a sávokba, a 35%-nál több hallgató nem kaphat tanulmányi ösztöndíjat. Na az egyik szakomon olyan kevesen vagyunk, hogy ez a 35% egy darab főt takar, tehát csak a legmagasabb sáv van. Szóval ha a másik szakomon bármelyik sávban lennék, akkor automatikusan az adott összeg felét kapnám, ami hát MAXIMUM ilyen 16 ezer körüli összeg, ha a legmagasabb sávot hozom össze.

Akkor tulajdonképpen miért érné meg valakinek hajtani az államin bentmaradásnál sokkal jobb átlagra(ami 3,0 tanulmányi átlag, csak a teljesített kreditekből számolva), ha anyagilag havi 16 óra akármilyen szaktudást nem igénylő diákmunkával keres annyit, amennyit a legmagasabb sávban kapna ösztöndíjként? (Na jó, 32 óra, ha mind két szakján a legmagasabb sávban van)

Tök szép, hogy valaki azért tanuljon, hogy jó szakember legyen, de ha felmerül, hogy anyagilag nem kivitelezhető, hogy eltartsa valaki(mondjuk szülők), akkor ha választani kell, hogy a több tanulás és a munka között, akkor az utóbbi jobban megéri anyagilag, mert kevesebb energia befektetéssel több pénzt kap, és azt biztosan.


tegnap 13:55
 1/8 anonim ***** válasza:

Hát őszintén... szánalmas és nevetséges, hogy ennyi az ösztöndíjatok. Eddig azt hittem, hogy a miénk a legrosszabb (havi 20-25k, állatorvos szak), mert ennél csak sokkal jobbakat hallottam.


A válasz szerintem csupán annyi, hogy senkit nem érdekel, hogy a hallgató hogyan él meg, mennyit tanul és dolgozik, milyen eredményei vannak. De mi is erre jutottunk, hogy az állami ösztöndíjon kell bentmaradni, utána meg a lőtéri kutyát sem érdekli, hogy mekkora az átlagom. Sosem a pénz érdekelt, amikor ösztöndíjas voltam, de amikor a belemet is kiköptem szorgalmi időszakban, más meg bulizott könnyebb szakokon, akkor a 20k-s utalás helyett egy magasabb összeg (mondjuk 60k) emelte volna a hangulatomat és nem lehúzta volna.

tegnap 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
A tanulmányi ösztöndíjat valaki finanszírozza (talán az állam, vagy az egyetem, de ebben nem vagyok biztos). Szerintem csak egyszerű gazdasági döntés, hogy 5,00 átlagra kevés ösztöndíjat fizetnek.
tegnap 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:

#2 Annak, aki finanszírozza (szerintem) egészen mindegy, hogy ugyanannyi pénzt hány részre osztanak, és azt hogy osztják el. Nem fix átlag alapján vannak meghatározva a sávok, hanem rangsor alapján.

Simán lehetne azt mondani, hogy akkor nem minden szakon 35% kap bármilyen ösztöndíjat, meg lehetne különböztetni, hogy xy szakon ez 20%-a a hallgatóknak. Vagy lehetne azt mondani, hogy egységesen csak 20% kap bármennyit is, de akkor ne dobálózzunk olyan összegekkel, amiből helyi diákbérlet megvásárlása után marad 500 forint.

tegnap 16:03
 4/8 anonim ***** válasza:

Kivancsi leszek nalunk mennyi lesz. Nekem nagyon ugy nez ki, hogy kituno lesz iden az atlagom vagy esetleg 4.9, max 4.8, annal jobban lerontani mar jelenlegi allas alapjan nem tudom. Nyilvan nem gondoltam, hogy hatalmas osszegeket fogok kapni, de en olyan 25-30 ezerre azert szamitottam volna, de hallottam egy felsobb evestol, hogy o 4.8-ra 10 ezer forintot kapott.

Ilyen osztondijakert nem eri meg az energia. Mert azt mondom, hogy ha valakinek jol alakulnak a jegyei, akkor ha normalis osszegu osztondijak lennenek, akkor megerne azt a plusz energiat belefektetni, hogy a vizsgai is a leheto legjobbak legyenek, de igy nem. Mondjuk ebben a felevben sem erre hajtottam, de ezek utan plane nem fog erdekelni az atlagom, amig meg van az a szint, hogy ne soroljanak at es megteszem a tolem telhetot, addig nem erdekel.

tegnap 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:

Az állam vagy "tudomisénki" egy fix összeget ad ösztöndíjra. Elképzelhető, hogy a 35 vagy a 20% állami ösztönző. Egy büfé ruhatár szakon mondjuk a 20% kap ösztöndíjat, mígy egy orvosin mondjuk 35%. Én ezt igazságosnak tartom. Az ország igényeinek megfelelően próbálják szerintem szétosztani az ösztöndíjakat.

Véleményem szerint itt az összes ösztöndíjra fordítható összeg nem elegendő. Ha mondjuk havi egy-két milliárddal megemelnék az erre szánt összeget akkor lehetne magasabb az ösztöndíj.


Bár ha kapitalista szemlélettel nézzük, akkor az ösztöndíj nagyon nem gazdaságos. Államilag finanszírozott képzésen veszel részt és a tanulásodért az állam fizessen ösztöndíj formában?

tegnap 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

1-es vagyok, nálunk nem egészen sávos rendszer van. Évfolyamátlag felett kapsz ösztöndíjat, attól függően, hogy mennyivel vagy felette.


"Bár ha kapitalista szemlélettel nézzük, akkor az ösztöndíj nagyon nem gazdaságos. Államilag finanszírozott képzésen veszel részt és a tanulásodért az állam fizessen ösztöndíj formában?"


Az államilag finanszírozott képzés biztosítja, hogy az országban képzett munkaerő legalább 10-15 évig az országban dolgozzon, adózzon, termeljen, szolgáltassan.

Az ösztöndíj azt kellene, hogy finanszírozza, hogy aki felsőoktatásban vesz részt, az teljes (vagy legalább) nagyobb mértékben tudjon időt és energiát szánni a tanulmányaira, és ne a megélhetésén szorongjon. Ergó, ha én azt akarom, hogy jobb és minőségibb legyen az a kezdő szakember, aki az országomban rekedt, támogatnám a tanulmányai alatt. Mert így, akinek van pénze eleve külföldön kezdi meg tanulmányait és valószínűleg sohanemtér haza dolgozni, adózni, szolgáltatást nyújtani vagy termelni, pedig 12 évig a közoktatásra fordított erőforrásokat "fogyasztotta".

tegnap 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
Ez nem a Debreceni Egyetem? Ott van így megoldva a sávos beosztás, bár a minimum az 13.000 még a maximum 38.000. Ez sem valami sok egyébként, csak ahol sávos megoldás van, ott úgy tudtam fix összegek vannak.
ma 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:

#7 De. A sávok alapján a minimum tényleg 13 ezer, viszont tanári esetén nem az van, hogy csak azokkal vagy egy rangsorban, akikkel pontosan ugyanaz a szakpárod, meg nem az van, hogy csak az egyik szakoddal vagy a rangsorban, és azalapján kerülsz egy sávba és kapod az ösztöndíjat. Az van, hogy mit tudom én vagy angolon meg fizikán, és akkor vagy egy sávba az angol+bármi szakosok között, meg vagy egy sávba a fizika+bármi szakosok között, és a két összegnek az átlagát kapod. Tehát ha az angolos sáv szerint 38 ezret kapnál, a fizikás szerint meg 0 forintot, akkor 19 ezret kapsz. Viszont ha te az egyik szakodon a 13 ezres sávban vagy, a másikon meg a nullásban, akkor (13000+0)/2, azaz 6500 forintnyi ösztöndíjat fogsz kapni. Ami kisebb, mint a minimum.

És ha elég kevesen vagytok a szakon, mondjuk természettudományoknál, akkor simán előáll az a helyzet, hogy a hallgatók 35%-a az egy hallgató, tehát egy darab sáv van, tehát ha neked 4,85 az átlagod, valakinek meg 4,86, akkor te nem kerültél be a sávba, és ha a másik szakod olyan, hogy ott többen vagytok, és tényleg megvan minden sáv, meg sávonként nem egy ember van, akkor arra meg a sávak megfelelő összegnek a felét kapod, mert ugye vegyük már az x+0 átlagát... Ha meg mind a két szakodon orbitálisan kevesen vagytok, akkor máris nevetségesebbek a kilátásaid.

ma 10:20

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!