Mennyire emlékszel a középiskolában tanult dolgokra?
Figyelt kérdés
Én nem nagyon már, pedig még csak 4 éve érettségiztem: a matekra nagyjából, mert informatika szakra járok, az angolra teljesen sőt még azóta jobban is mert használom, az "informatikára" is, bár azért írtam idézőjelben mert a középiskolában még emelt szinten is nagyrészt Office van, de emlékszek rá. Valamennyire még a törire is, mert az érdekelt is. Viszont az irodalomra, bioszra, kémiára, fizikára már nem nagyon.2024. júl. 7. 14:40
1/4 anonim válasza:
Ami érdekel, arra emlékszem. Biosz, irodalom, nyelvtan nagy része. A matekra azért, mert a matekhoz fullhülye kilencedikesemmel tanulok együtt évek óta.
Ami nem érdekelt már akkor sem, az elkopott rendesen, fizika, töri, francia.
2/4 anonim válasza:
Nekem nagyon jó a rövidtávú memóriám, úgyhogy minden dolgozatot, de még az érettségit is úgy csináltam meg, hogy előtte nap átolvastam az egészet egyszer és azon kívül nem tanultam. Pont addig emlékeztem rá, amíg megírtam a dolgozatot/érettségit, utána egyből felejtettem is el mindent. Ennek a következménye meg nyilván az, hogy mára már nem emlékszem semmire az olyan tárgyakból amik nem érdekeltek: magyarok, biológia, kémia, fizika, ének, művészettörténet. De konkrétan semmire nem emlékszem belőlük. Amiket meg szerettem, azok mai napig megvannak. Néha magamon is meglepődök hogy milyen történelmi évszámok ugranak be.
3/4 anonim válasza:
Ami érdekelt, az a mai napig elég jól megmaradt (matek, természettudományok - ezeknek hasznát is vettem sok alkalommal, a szakmámon kívül is). A humán tantárgyakat (illetőleg azt, ahogy tanították őket) kínzásnak éltem meg, és elég hatékonyan sikerült is őket elfelejteni. Szerintem a legtöbb ember így van vele: ami érdekli, az megmarad, ami nem, azt elfelejti.
4/4 anonim válasza:
32 leszek nemsokára.
Őszintén szólva szinte semmire sem emlékszem már abból, amit akkor tanultunk.
1-2 tárgy valamennyire meg van pl biológia meg töri, de ha nekem most kéne pl logaritmust számolni menten agyvérzést kapnék.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!