Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Záróvizsga letételére van...

Záróvizsga letételére van valamilyen lehetőség az abszolutórium elévülése után?

Figyelt kérdés

2017-ben került kiállításra az abszolutóriumom, de szakdolgozatomat nem írtam meg, így záróvizsgát sem tettem, közben öt év múlva, 2022-ben ez sajnos elévült. Közben dolgozni kezdtem és meglehetősen félresiklott az életem. Megbántam, hogy nem fejeztem be, szeretném valahogy kiküszöbölni ezt a csorbát, mert ez sem az önbecsülésemnek nem tesz jót, sem az önéletrajzomban nem mutat túl jól.


Szerintetek az működhet, hogy újrafelvételizek az adott szakra és elfogadtatom a korábban megszerzett kreditjeimet, tárgyaimat? Tudom, elsősorban a helyi tanulmányi osztályt kellene erről megkérdeznem, de egyáltalán csinált már valaki ilyet? Járható lehet ez az út, vagy el fognak hajtani a búsba ezzel a kérdéssel?


Különben sem érzem igazságosnak, hogy a 2005-ben kezdték meg a tanulmányaikat, ők 10 év haladékot kaptak, 2018-ig tehettek záróvizsgát, addig, nekünk, akik 2013 után meg kezdték az egyetemi tanulmányaikat, meg "csak" 5 évet adtak.



júl. 6. 14:47
 1/6 A kérdező kommentje:
Az adott egyetem aktuális tanulmányi és vizsgaszabályzatát már átböngésztem, de mivel ez az újrafelvételizős-kreditátviteles dolog meglehetősen nyakatekert és kacifántos megoldás lenne, semmi erre vonatkozó információt nem találtam.
júl. 6. 14:51
 2/6 anonim ***** válasza:
100%
Lehetséges, de ha közben megváltozott a mintatanterv, akkor az új tárgyakat be kell pótolnod.
júl. 6. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
Köszönöm! Akkor vetek rá egy pillantást és ősszel megkérdezem a TO-t (gondolom ilyenkor nyáron ők sem dolgoznak).
júl. 6. 16:11
 4/6 anonim ***** válasza:
100%
Még bőven dolgoznak, hisz van munkájuk a frissen diplomázott emberekkel és a diplomaosztókkal. A héten 2 emailt is kaptam a TO-tól. Írj nekik nyugodtan most. Ha őszig halasztgatod, akkor a végén csak tovább húzod a dolgot és sosem írsz nekik. Magamból kiindulva. :)
júl. 6. 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
7%
Az abszolvált státusz nem vész el. Az állam összesen 10 félévet támogat, utána átraknak fizetősre. Én azt sem hiszem, hogy itt van lehetőség kreditátvitelre.
júl. 6. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
100%

De elvész az abszolvált státusz, ahol én végeztem mesterképzést pl 2 éven belül ráadásul.


Ha abszolváltál kérdező akkor újra kell felvételizned az aktív hallgatói jogviszony miatt és utána gond nélkül leadhatsz kreditátviteli kérelmet. Engem pl kiraktak mert 3-szor felvettem egy tárgyat de nem csináltam meg, ugyanúgy újra felvételi és kérvénnyel minden meglévő kreditet átvittem. Mivel eltelt közben 5 év előfordulhat hogy néhány tárgy neve, tanterve megváltozott, de ha X%-ban egyezik amit leadnak akkor elfogadják (hogy mennyi az X azt az egyetem szabályzatában meg kellene találnod, nekem vmi 70% körül dereng, de nem biztos hogy ez egységes).

Amit nem fogadnak el azt újra fel kell venned és megcsinálni, úgyhogy a kreditátviteli kérvényt minél előbb le kell majd adnod.


Illetve esélyes hogy új szakdogát is kell írnod, függetlenül attól hogy az eredetivel meddig jutottál. Ezt a TO tudja majd megmondani vagy tovább küldenek az illetékeshez. Viszont tényleg írj most nekik, az se kizárt hogy tudnak vmi kiskaput, de az is járható út amire Te gondoltál.

júl. 7. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!