Munka mellett megoldható egy levelező képzés ahol pénteken is vannak órák ?
SZTE TTIK karról lenne szó konkrétan.
Nem vagyok pályakezdő, sajnos annak idején otthagytam az egyetemet mert az elején nagyon hidegzuhanyként ért és nem küzdöttem érte.
Most újra próbálnám más szakon, levelezőn, viszont már stabil munkahelyem van amit egyébként szeretek is.
Heti 40 órában dolgozok home officeba (+ heti 1 jelenléti nap a cégnél).
Azok akik munka mellett végeztek levelezőt, ilyenkor megkell beszélni a céggel valami egyéni opciót a péntekjeimre mikor tanítás lenne, vagy hogy lehet ezt megoldani ?
Sajnos egy ismerősöm se végzett levelezőn egyetemet hogy kapjak valami konkrét példát.
Vagy az is opció hogy nem járok be a pénteki órákra mert kvázi nem tudok ?
Egyrészt érdemes magát az egyetemet megkérdezni, hogy ez mit jelent. Jártam olyan levelező képzésre, ahol egy félévben 3 pénteki napon kellett bemenni, meg olyanra is, ahol 2 hetente, összesen 8 alkalommal. Illetve azt is meg kell kérdezni, hogy mennyit lehet “hiányozni”. Van, ahol azt mondják, hogy nem figyelnek erre oda, máshol katalógust vezetnek.
Másik oldalról magával a munkáltatóddal kell megbeszélni. Van-e lehetőség az óráidat csúsztatni, esetleg egy tanulmányi szerződést írni, stb.
Nyilván a két tényező szerencsés együttállásán múlik elsősorban a dolog.
Ahány egyetem, ahány oktató, ahány munkáltató annyi változat van.
Munka rész:
Lehet kötni tanulmányi szerződést, ha ők is és te is belemész (röviden akkor mész amikor van órád, nem kerül szabiba, de X évet a cégnél kell maradnod), ott van amit 1# írt, majd ha összegyűlik 8 óra kiírja a szabit, de azt is mondhatják, hogy írd ki egész napra a szabit ha nem mész be.
Egyetem rész:
Sajnos ez mindenhol eltér, van olyan oktató, akit nem érdekel, hogy ott vagy vagy nem, van olyan is aki nagyon komolyan veszi.
Senkitől nem fogsz kapni olyan választ, hogy "persze nem kell bejárni" ezt ki kell tapasztalni, hogy kinek mi az igénye. (első órán mindig célszerű ott lenni)
Hiába oldható meg akár bejárás nélkül is, mert pl egy órán sincs katalógus, nálunk az összes vizsga hétköznap van, és egy napra az istenért se raknának egynél többet... ez ebben a félévben nekem nyolc tágy, és 260 km-ről kell utaznom a negyed órás tesztek miatt.
Úgyogy a vizygákkal is kalkulálj.
Szerintem nem, mivel ritka a korrekt munkáltató és az is, amit az egyes hozzászóló írt. Speciális, nehezen pótolható szakember esetében működhet, de ha könnyen pótolható vagy, akkor nem szokták tolerálni.
Én azt nem értem, hogy ha stabil munkahelyed van, amit ráadásul szeretsz is + van HO is (ez egy főnyeremény kombó), akkor miért kockáztatnád?!
Ha tanulni szeretnél még, szerintem érdemes lenne először a szabadidődben valami új nyelvet vagy ilyesmit és ha még akkor is úgy érzed, hogy neked mindenképpen az egyetem kell, akkor ráérsz még utána is kockáztatni.
A munkáltató jóindulatán múlik, hogy elenged-e, de a levelezős pár alkalmat szerintem nem kellene kihagyni, mert akkor semmi értelme beiratkozni.
Ja, nem beszélve a vizsgákról!!!
Nem elég csak az előadásokkal kalkulálni....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!