Ebben az esetben szerintetek melyik tárgyból kellene emelt érettségit tennem?
Sziasztok. Egy ideje szakváltáson gondolkodok, és a BGE/Corvinus/ELTE gazdálkodás és menedzsment szakját néztem ki. Mivel a pontom nem lenne elegendő, ezért muszáj megcsinálnom legalább 2 emelt érettségit, hogy biztosra mehessek. Úgy érzem inkább a BGE lenne az első opció, de még nem döntöttem el teljesen, hogy a Corvinus vagy a BGE legyen az első. Azt tudom, hogy az ELTE ezen a tudományágon még gyerekcipőben jár, úgyhogy emiatt talán oda adnám be utoljára.
Arra gondoltam, hogy megcsinálok egy emelt angol érettségit, a második azonban még nem tudom mi legyen. Vagy töri, vagy földrajz, vagy gazdasági ismeretek jöhetne szóba. Ezek amiket mind a 3 egyetem közösen elfogad. Mivel gimibe jártam, nekünk egyáltalán nem volt gazdasági tárgyunk, úgyhogy abba teljesen tapasztalatlan vagyok, és egyelőre nem tudom még azt se, hogy honnan szerzek majd konzulenst hozzá, de biztos megoldható. Teljesen a nulláról indulnék tudás és tapasztalat szempontjából. Föcink és törink volt középszinten.
Alapvetően a humán tárgyak feküdnek nekem, és ha pl töriből csinálnám azért nem a semmiből kellene felkészülnöm, mert egy alapom azért van a középszintű érettségi után. Nyilván ígyis lenne mit rágyúrnom bőven. Ezek tudatában kérdezném, hogy szerintetek egy emelt gazdasági ismeretek nehezebb vagy a töri? Melyiket lehet alapjában véve jobban megírni, vagy melyiket érdemes?
A föcit őszintén nem tudom hova tenni vagy hogy hányadán állok vele. Van emelt érettségim bioszból és kémiából, úgyhogy mondhatni a természettudományok ismerős terep, de utoljára 10. osztályban tanultam középszinten földrajzot, úgyhogy fogalmam sincs hogyan viszonyuljak hozzá.
Gazdasági ismeretekből elég nehezen fogsz jó eredményt elérni, ha ilyesmit nem tanultál korábban.
Ha belegondolsz, akkor nyilván abból egyszerűbb jobb %-ot összehoznod, amit tanultál előtte, történelmet a közoktatásban 5. osztálytól tanul az ember. Szerintem ebből a tárgyból van a legkisebb ugrás a közép és az emelt között.
Mit szeretnél a gazdmennel kezdeni? Mikorra tervezed az emelteket?
Köszi a választ! Igazából álmom, hogy vállalkozó legyek és azért szeretném ezt tanulni, mert érdekel. Mivel még úgy konkrétan nem tudom a közgázon belül mi felé szakosodjak, ezért úgy voltam vele ez lehet jó, mert úgy tudom egy alap átfogó képzést ad, ami után még tudok majd szakosodni. Ugyanakkor legalább belelátok, és kapok egy átlag tudást ami megalapozza majd a későbbieket.
Mivel még más egyetemre járok, ezért reálisabban nézve októberben kéne emelteznem, és akkor már lassan el kéne kezdenem készülni.
Én anno nem mertem kozgazdasagtant bevállalni, mert a gimiben ugye nem volt ilyen, az evfolyamtatsaim közül mind bevállalta, aki kozgazra jelentkezett, én mentem egyedül torivel (amiből osztályelső voltam). A töri SOKKAL nehezebb volt. Én is bekerültem, de épphogy, míg a gimiben nálam sokkal gyengebb tanulóknak nem kellett egy percig sem izgulniuk.
Szóval én a helyedben nem zárnám ki csipőből a gazdasági tárgyat. Nézz meg pár feladatsort és tankönyvet.
#2 vagyok.
Ha vannak konkret kerdeseid a BGE-vel kapcsolatban, akkor szivesen valaszolok ra. Illetve a Corvinussal is vannak tapasztalataim, de azok az alapitvanyi fenntartas elottiek.
Jaj de jó! Hát lenne egy pár kérdésem ha nem gond :D
A BGE-vel kapcsolatban ezekre lennék kíváncsi:
- azt hallottam gyakorlat orientáltabb mint a Corvinus, ez mennyire igaz?
- mennyire szigorúak a számon kérések
- a tanárok mennyire segítőkészek, mennyire veszik komolyan a dolgokat
- egy 4-5ös matek közép érettségivel mennyire kihívás a matek
- mennyire reális dolgozni az egyetem mellett
- a munkaerőpiacon mennyire ér hátrányos megkülönböztetés pl a Corvinusosokkal szemben
- mennyire lennék hátrányban szakmai tudás szempontjából ahhoz képest, mint aki a Corvinusra járt
- tehát úgy összességében mik a hátrányok a Corvinushoz képest
- ha elsősorban az a célom, hogy majd vállalkozást indítsak, melyik egyetem képzése passzol ehhez a legjobban
- mennyire nehéz a számvitel a BGE-n, mik a legnehezebb/szórótárgyak
- ahhoz, hogy teljesítsem a matekot probléma-e ha nem emeltezek belőle
- mennyire hallgatóbarát az egyetem
A Corvinusról:
- mennyivel kell többet tanulni, azaz mennyivel követelnek többet a BGE-nél
- mennyivel kell többet tanulni ahhoz, hogy teljesítsem a minimum átlagot
- igaz-e hogy a diplomáját sokkal jobban megbecsülik, avagy értékesebb
- itt mennyire húzós a matek
- igaz-e hogy Magyarországon ez a legerősebb és legminőségibb közgáz képzés
- milyen itt a légkör
- tanárok hozzáállása milyen
- mennyire szigorúak a számonkérések
- mennyivel van több lehetőségem elhelyezkedni a munkaerőpiacon, ha ide járok
- itt mennyivel erősebb a matek
És úgy átlagban a szakról:
- mennyire piacképes
- mennyire érdemes elvégezni
- mennyire kínál jó elhelyezkedési lehetőségeket
- kinek ajánlanád elvégezni
Igazából az is már sokat segítene, ha össze tudnád nekem hasonlítani miben előnyös és hátrányos a BGE és a Corvinus egymással szemben.
Előre is köszi a választ, és bocsi ha esetleg túl sok a kérdés. :)
Én lassan végzek a BGE-n, gazdálkodási és menedzsment szak, levelező. Én személy szerint nagyon pozitívan csalódtam az egyetemben. Azt hittem, hogy a levelezősök kicsit hátra vannak sorolva, közel sem kapnak olyan figyelmet, mint a nappalisok. Hát, nem tudom, hogy más egyetemen hogy van, de a BGE nagyon odafigyel a levelezős hallgatókra.
Az anyagok 100%-ban elérhetőek online, a tanárok felveszik az órákat, sok az előre rögzített anyag, amit akkor tudsz feldolgozni, amikor neked jó. Még a vizsgaidőpontok kiírásánál is figyelembe veszik, hogy a levelezősök többsége bizony dolgozik.
A tanárokról pedig csak szuperlatívuszokról tudok beszélni. Persze, volt olyan tanárom, akivel közel sem voltam kibékülve, de pont a durva tárgyak (gazdmatek, közgáz, számviteli tárgyak) esetén nagyon jók a tanárok. Emberileg és szakmailag is. Én már az első félévben kibuktam volna, ha a tanárom nem lett volna hihetetlenül türelmes, és magyarázott volna el olyan dolgokat is, ami nem is volt az ő dolga. Értsd, nekem kellett volna felkészültebben belevágnom az egyetembe.
Corvinusról nincs tapasztalatom, így azzal kapcsolatban nem tudok neked visszajelzést adni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!