Lehetséges, hogy biológia tanári mesterszakon nem tanítanak semmit az emberi anatómiáról?
Figyelt kérdés
Megnéztem a tantervet és csak növény és állat téma van. Ezen kívül pedig csak a többi alap dolog, mint biokémia, mikrobiológia, sejtbiológia, genetika. Lehetséges, hogy emberi anatómiáról semmit nem tanítanak?márc. 28. 18:40
1/13 anonim válasza:
Lehetséges, hogy az az alapszak témái között van, nem?
2/13 A kérdező kommentje:
Ez tanári mesterszak olyanoknak, akiknek már van valamilyen másik tanári diplomája és szeretnének új tárgyat tanítani. Tehát a 2 év alatt le kell adniuk az egész anyagot.
márc. 28. 18:48
3/13 anonim válasza:
Lehet, hogy az ember az állat témába van betéve.
4/13 anonim válasza:
Ez eszerint egyetemfüggő. Azon az egyetemen, ahol én tanulok, van külön "Humánbiológia" nevű tárgy ezen a 2 éves kiegészítő biológia tanárképzésen, 4 kredites. Sőt még az összes többi 2 éves természettudományos tanárszakon is van kötelező "Egészségtan". Ha van egyetem, ahol humánbiológia tartalmú tárgy nincsen a biológia tanárképzésben, az valóban elég abszurd, tekintve hogy a nemzeti alaptantervben ez kötelező része az anyagnak, a 7-8. és a 9-12. osztályban is. Sajnos sok helyütt megesik, hogy a tanárképzések tanterveit elsősorban aszerint állítják össze, hogy minden oktatónak meglegyen a kötelező óraszáma, s nem aszerint, hogy milyen tudásra lesz a végzősöknek szükségük.
5/13 anonim válasza:
"Ha van egyetem, ahol humánbiológia tartalmú tárgy nincsen a biológia tanárképzésben, az valóban elég abszurd, tekintve hogy a nemzeti alaptantervben ez kötelező része az anyagnak, a 7-8. és a 9-12. osztályban is."
Nem az kavar be, hogy állítólag nem lesz külön biosz, földrajz, stb., hanem valami "természettudomány" nevű tárgy lesz, ami ezeknek a keveréke?
6/13 A kérdező kommentje:
#5 Az első két évben van rendes biosz, kémia stb. Utána kell fakultációt választani és ha valaki nem választ természettudományos fakultációt, nekik lesz kötelező a természettudomány nevű tárgy. Mostani gimisek nekem ezt mondták.
márc. 28. 22:48
7/13 anonim válasza:
Nem az általános iskolában fog kezdődni ez az új tantárgy?
8/13 A kérdező kommentje:
Nekem gimisek mondták, hogy náluk már ez van, ha nem választanak természettudományos faktot. Azt mondták, hogy laza óra. Nem veszi senki komolyan. A tanár sem.
márc. 29. 00:11
9/13 anonim válasza:
Kizárt, hogy ilyen alapvető tanegyság kimaradjon az egyetemi oktatásból.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!