Milyen szak az, ahol a szociálpedagógia jelentősebb részét elfogadhatják?
Mármint a teljesített tárgyakat:
Tanultunk pszichológia tárgyakat, közgazdaságtant, jogot is.
De azt hiszem a kérdés érthető.
Vége előtt vagyok. Már kiégtem.
Anno egy másik lány itt figyelmeztetett privátban, hogy ne menjek erre a szakra, mert nem fogok tudni elhelyezkedni (munkanélküli volt), meg hogy nem szól semmiről.
Most én írom ki és remélem megmarad, hogy SENKI akinek csöpp esze van ne menjen ezekre a szakokra, mert az óriási csalódás mellett az értéke is egy nagy nulla. Valamint a gyakorlatok során olyan olyan kliensekkel találkoztam én is, hohy ihaj.
Azért tanulhatnál a hibádból hogy egy fos büfészak elvégzése után nem egyből beleugrasz a következő semmit nem érő büfészakba csak mert elfogadják ott a tárgyaidat...
Szerintem sokkal célszerűbb az alapján szakot választani, hogy mi az a terület amivel foglalkoznál diplomázást követően, mekkora igény van rá és milyenek a fizetések. Inkább kezdj teljesen 0-ról egy BSc képzést és dolgozz diplomázást követően cirka 40 évet normális területen, megbecsülve, mint beleugrasz valami szintén hasonlóan semmit nem érő képzésbe csak azért, hogy pár tárggyal kevesebbet kelljen megcsinálni az egyetemen, cserébe pedig beszopódsz a munka világában...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!