Ha a következő félév lesz az utolsó félévem az egyetemi szakomon, de most nem sikerül az őszi félév egyik vizsgája, akkor azt tudom kérvényezni, hogy felvehessem a tavaszi félévbe vizsgakurzusként, tekintve, hogy ez az utolsó félévem?
Szóval ha pl. egy tárgy nem sikerül a félévből, amiből most lesz vizsgám, akkor nem tudok egy tárgy miatt felvenni egy félévet, igaz? Meg amúgy se tudnék felvenni több félévet, mert a következő félévvel használom ki a képzési idő 1,5 szeresét. De ha kérvényezem akkor elfogadják? És ha igen, akkor a vizsga ugyanúgy fog zajlani, mint most, tehát mehetek több alkalommal is, vagy csak egy vizsgaidőpont lesz?
Azért kérdezem, mert túl sok az anyag, és nem biztos, hogy a végére érek a tanulásnak, és ez a tárgy olyan előadás, amire több százan jelentkeztek. Szóval fel tudom venni vizsgakurzusként a következő félévben, ha nem sikerül? Ha igen akkor ez ügyben írjak az oktatónak is, vagy elég csak a tanulmányi felelősnek írni?
Nem tudom, nézdd meg a TVSZ-t, hogy kell-e vizsgakurzust indítaniuk. Szerintem nem, és ebben az esetben egy tárgyat fel kell venned ősszel.
De, tudsz plusz félévet felvenni, csak ki kell fizetned (amire talán kaphatsz kedvezményt, tekintve, hogy csak egy tárgy)
Írni kell a tanárnak és ennyi.
Szinte biztos vagyok benne, hogy 1 tárgy miatt nem fognak visszatartani. Másrészt ha mégis, nem kell kifizetni ilyenkor a félévet, hanem lehet kérvényezni, hogy csak annyi kreditet kell, ami hiányzik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!