Már most kiégtem az új középiskolától?
nINCS LÁZAD!
Nehéz belerázódni, de ez mindenkinél így van, majd hozzászoksz a nagyobb követelményekhez. Még csak 2 hét telt el, nem kell ezen aggódni.
10 tanítási napot töltöttél bent az iskoládban és nem ismersz senkit sem. Ez szerintem a Te hibád.
A tanárok szemétkednek veled állításod szerint. Ezt inkább tinihisztinek tartom.
Elképzelhető, hogy gyenge általánosban a képességeid alapján kitűnő voltál míg egy erősebb gimiben ennyi tanulás kevés lehet.
EZ teljesen természetes, már nem az általánosban vagy. Sokkal többet kell itt tanulni és nem lesz a szádba rágva, hogy mi kell.
"Csak anyagrészek vannak kiadva, de hogy ott mennyit kérnek azt sose tudom."
Az most már a te dolgod, hogy lásd a lényeget.
6
Te pedig azt gondoltad, hogy a középiskolán is olyan könnyedén átevickélsz mint az álltalános iskolán?
Képzeld egyetemen még ennél is nehezebb lenne a dolgod. Ahogyan haladsz előre úgy nehezebbek is lesznek sokszor az elvárások.
Azért annyira nem drasztikus a helyzet, mint ahogy előttem leírták. Annyi a lényeg, hogy bele kell rázódnod az új környezetbe, fel kell venned a ritmust. Ez egyébként sok esetben így van, ha új iskolába megy az ember. Nem te vagy egyedül ezzel. Sokszor akkor is ilyen visszaesés van, amikor csak egy tanár változik meg, mert ki kell tapasztalni, hogy hogyan tanít, hogyan kér számon, erre a diáknak is rá kell állni. Van, akinél egy adott tantárgyból ötös vagy, aztán jön egy új tanár, és nála meg négyes vagy hármas. De fordítva is van. Pláne, ha teljesen új iskolába megy az ember, akkor minden tantárgyra igaz ez.
Arra készülj fel, hogy úgy tűnik, hogy 1,5 óra tanulás naponta nem lesz elegendő. Tehát vagy lejjebb adod a jegyeidet, vagy ha meg akarod tartani az ötös szintet, akkor több időt és energiát kell belefektetni. Ez van. Azt is el kell fogadnod, ha ezeket a követelményeket nem vagy képes ötös szintre teljesíteni. Általános iskolában erre képes voltál, de úgy látszik, itt nem (nem mondom, hogy ez így van, de ha mégis, akkor fogadd el). Úgyis a képességeidnek megfelelő szintre fognak beállni a jegyeid, képességein felül nem nagyon tud senki teljesíteni.
#9 válaszolóval nem értek egyet, nekem messze a kedvenc iskolatípusom az egyetem volt, egyáltalán nem éreztem nehéznek, mert habár a tanulnivaló mennyiségét össze sem lehet hasonlítani pl. egy gimnáziummal, de ott szinte csak azt tanulja az ember, amit szeret (feltéve, ha jól választott szakot), és a közösség, az egyetemi élet messze felülmúlja az előzőeket (feltéve, ha jól választott szakhoz egyetemet)... Persze, még arra is rá kell állni, az ottani követelmények teljesítéséhez is más tanulási módszerek, másfajta "agy" kell, de az majd az akkori probléma lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!