Mit kell teljesíteni egy egyetemen ahoz hogy megkapd a diplomát?





Vannak tárgyak amiket teljesítened kell az egyetem elvégzéséhez.
Ezek a tárgyak egymásra épülhetnek. Például: a programozás c# nyelven épülhet a programozás alap tárgyra.
Ergo ha a progalap tárgy nem sikerül akkor nem tudod felvenni a programozás c#-ot és csúszhatsz is ezáltal.
De egyébként sok olyan szak van ahol nincsenek ilyen szoros összefüggések és hiába nem sikerül tárgy, nem épül rá semmi és nem csúszol. Pl. Történész szakon.
De informatikán jellemzően úgy van, hogy ha az alapozó tárgyal csúszol akkor mindennel is csúszol kb.
Namármost, a tárgyakat több módon teljesíthetőek, ezt nyilván az oktató határozza meg - vagy eleve meg van neki határozva. Ez lehet vizsga ami jellemzően a vizsgaidőszakban van, ha nem sikerül tehetsz pótvizsgát.
Vagy lehetnek zárthelyik (zh) is, ilyenkor általában egész szorgalmi időszakban talpon kell légy és tanulj fokozatosan.
Ha nem sikerül egy tárgy még fel tudod venni 2x, harmadszorra nyomos indokkal dékáni kérelemmel.
De vannak helyek ahol fel tudod venni (ha elsőre nem sikerült) vizsgakurzusként és akkor nem kell bejárj csak vizsgára menj, mert úgymond már lehallgattad a tárgyat.
Ha minden tárgy megvan akkor jön a szakdolgozat/diplomamunka, ezek jelentése ugyanaz a legtöbb helyen.
Ez bizonyos helyeken államvizsgának van nevezve.
Ekkor leadsz egy diplomamunkát aminek komoly követelményei vannak és a megírása sem kis macera.
Magán a záróvizsgán pedig ezt kell előadd, megvédd. Illetve a legtöbb helyen van a záróvizsgának egy szóbeli része tételekkel amit szintén meg kell tanulj.





Van egy tanterv, ami tartalmazza a kötelező és a választható tárgyakat. Először is teljesítened kell ezeket, a kötelezők közül mindet, a választhatók közül pedig meghatározott számút. Ezen felül lehetnek kritérium feltételek, pl. X félév testnevelés kurzust kell felvenni, de ugyanilyen lehet a szakmai gyakorlat vagy idegen nyelvi kurzus is. Ha ezeket mind teljesíted, akkor kiállítják az abszolutóriumot, onnantól a státuszod abszolvált lesz, és már nem leszel az egyetem hallgatója. Ez a záróvizsgára jelentkezés feltétele.
A szakdolgozatot az utolsó 1-2 félévben célszerű megírni. Vannak olyan kurzusok, amik ebben segítenek (pl. kutatásmódszertan, szakszeminárium, konzultáció). Vannak helyek, ahol meghatározott számú kredittel kell rendelkezned, hogy ezeket felvedd. Miután megírtad a szakdolgozatodat, és a konzulensed is jóváhagyta azt, tudsz jelentkezni záróvizsgára. Erre egy adott időintervallum áll rendelkezésedre, hiszen egyetemfüggő, hogy hány záróvizsga időszak van egy tanévben, de jellemzően 2 szokott lenni.
Magára a záróvizsgára tehát akkor jelentkezhetsz, ha abszolváltál és elkészültél a szakdolgozattal. Ekkor a szakdolgozatodat kiosztják valakinek, aki bírálni fogja (opponens). Ha ő nem dobja vissza (erre azért ritkán kerül sor, ha normális konzulensnél írtad), akkor mehetsz záróvizsgázni.
Maga a záróvizsga úgy néz ki, hogy először megvéded a szakdolgozatodat. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy kb. 10 percben bemutatod a témád, hogy mit kutattál, és milyen eredménnyel. Ezután fel szoktak tenni 1-2 kérdést, ami alapján ellenőrzik, hogy tényleg te írtad-e. Ha ez megvan, akkor a szakdogát sikeresen megvédted.
Ezután jön maga a vizsga. Ez egyetemenként változó. Van, ahol aznap húzol tételt, elmondod és kész, meg van, ahol több vizsgából áll, írásbeli, gyakorlati, stb. és ezek között hetek telnek el.










#5
Ez is egyetemfüggő. Az államvizsga, mint olyan nem létezik, ha megnézed a felsőoktatási törvényt, abban nem is szerepel az "államvizsga" kifejezés, a diplomamunka pedig a szakdolgozat szinonimája.
Az én mesterszakomon (SZTE) záróvizsga volt és szakdolgozat, az évközi kommunikációban is a tanárok, a TO részéről, valamint záróvizsgára kellett jelentkeznem, és a diplomamellékletben is "záróvizsga" valamint "szakdolgozat" szerepel, nem az államvizsga, vagy a diplomamunka.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!