Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Tanító, óvodapedagógus szakoso...

Tanító, óvodapedagógus szakosok! 4-5 helyett 3 napban összesűrűsíteni egy hetet (majdnem) minden évben - erre mennyi lehet az esély, hogy sikerüljön összehozni? Kiegészítés lent!

Figyelt kérdés

Kérdem egyaránt Tőletek, akik most oda, ezek valamelyikére jártok, mind pedig azoktól, akik nemrég végeztek. (Szeged [esetleg még Debrecen] iránt érdeklődnék inkább, de ez a kiírás végett talán mindegy is.)


Megemlíteném, hogy ebbe a gyakorlatok nem számítanak bele, azoknál nem baj hogy nem lehet rövidíteni.


Van rá lehetőség/sansz? (Vagyis nem kevés, hanem több esély - ha nyilván nem is száz százalék?) Vagy már a négy napot is nehéz összehozni, nem a hármat?

__________________________________________________


Illetve, ha még ezt is meg tudja esetleg valaki válaszolni: heti hány óraszám (itt most mindegy milyeneket veszel/vettél fel) az a minimális mennyiség, mellyel teljesíthető egy év, nem kell semmit ismételni (ha minden rendben megy, csúsztatás sincs, minden rendben)? Nem kreditet várok, hanem körülbelüli óraszámokat szeretnék tőletek olvasni. Azaz, hogy kinek hányat kellett felvennie, hogy minden rendben legyen? De erre nem muszáj válaszolnotok, ha nem tudtok, vagy kívántok. Fontosabb a fenti.



2023. febr. 25. 16:20
 1/4 anonim ***** válasza:
Hát figyelj szerintem lehetetlen. 4. Féléves vagyok nálunk eddig úgy volt 3nap suli+ egy nap óvodai gyakorlat ezen felül minden félévben 1hét egyéni. Aztán msot bejött egy órám ami az ötödik napon van és csak arra az egy időpontra volt meghirdetve nincs rá más opció sajnos...
2023. febr. 25. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
A tárgyakat nem fogják úgy meghirdetni, hogy 3 napba beleférj. 6 évig jártam egyetemre és egy félévem sem volt, amikor ne kellett volna menni minden hétköznap.
2023. febr. 25. 17:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Gyakorlatilag semmi esélyed. A nappalis hallgatók órarendjében már ahhoz is nagy szerencse kell, hogy heti egy napot a kurzusfelvételekel teljesen szabaddá tudjál tenni. Heti két szabadnap nem fog menni. Vagy ha egy félévben mégis sikerül, a következő félévben szinte garantált, hogy már nem.
2023. febr. 25. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Baján 4 napos a nappali képzés, mert pénteken csak levelezősök vannak.

Az órarend elérhető, nyilvános. Meg tudod nézni, mi mennyi.

2023. febr. 26. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!