Mikor kell megigényelni a Diákhitel2-t, ha a következő félévemet azzal szeretném fizetni?
Figyelt kérdés
Az előző félévemben kifogytam az államilag támogatott félévekből, de még van hátra a képzésemből. Emiatt a most kezdődő szemesztertől önköltségesen vagyok. Emiatt úgy úgy döntöttem, hogy felvenném a diákhitel2-t mert hát ugye kamatmentes, és a be nem fizetett pénzem meg így tud kamatozni nekem. Utána is néztem a témának, de nem találtam arra vonatkozóan semmi infót, hogy ezt mikor kéne igényelnem, hogy a mostani tavaszi félévemre megkapjam. Először azt gondoltam, hogy ezt el kell intézni még a félév előtt, azonban az két héten belül kezdődik. Ugyan nagyjából már tudom az órarendemet, de még változhat, és az önköltség mérséklési kérelemnek is jó messze van a határideje. Mindezek miatt nem tudom, hogy mennyibe fog kerülni a szemeszter, amit viszont meg kell adnom az igénylőlapon. Éppen ezért teljesen elbizonytalanodtam. Az igénylésemet a félév előtt adjam le? Leadhatom bármikor? Akkor adjam le, amikor a Neptunban kiírják a fizetési kötelezettséget?2023. febr. 14. 18:41
1/1 anonim válasza:
Ahogy be vagy íratkozva a félévre be kell adni a kérelmet, a többit a suli meg a DH Kp lerendezi egymás között, ezen ne parázz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!