Valószínű, hogy nem lesz jogviszonyom februártól szeptemberig. Miket kell ezidő alatt fizetnem? Tb, diákhitel?
Kirúgnak februárban, mert 3x vettem fel egy tantárgyat és nem sikerült sikeres vizsgát tennem. Annyira nagy a tudás hiánya, hogy a következő 3 hét sem segít rajtam.
Újrafelvételizek, beszámítják a tantárgyaimat, és folytatom ugyan itt szeptembertől, de addig nem lesz se munkaviszonyom, se jogviszonyom.
Ha fogok is dolgozni, max napi belejelntésben, vendéglátásban nyáron, vagy be se fognak jelenteni.
A diákhitelte van azt hiszem 3 hónap haladék, szóval azt májustól kell, ha jól tudom.
Tb pedig havi 9600 és hó 12-ig kell mindig?
Ezeket jól tudom? És ezen kivül kell még bármit?
Dékáni méltányossági kérelemmel felveheted negyedjére is a tárgyat.
Ha megszűnik a jogviszonyod, akkor még 45 napig lesz élő TB-d, nem kell rögtön fizetni.
Illetve most hoztak törvényt, hogy ilyenért nem rúgnak ki, de lehet, hogy az csak az újonnan felvettekre lesz igaz. Mindenesetre nézz utána.
Sajnos a méltányosságim már ellőttem.
Az új törvénynek pontosan hol tudok utána nézni?
Illetve ez karonként, egyetemenként változhat, vagy központi az egész?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!