Más iskolában is ennyire megy a tanárgyerekek túlsztárolása?

Szia! Én is tanárgyerek voltam, ebből a szemszögből írok. Nálunk is voltak ilyenek, amit leírtál; meglehet, engem is sokan így láttak, szekáltak is emiatt rendesen, pedig nem is tudják miket éltem át.

Sokkal szigorúbbak voltak velem a tanárok, nyíltan kimondták, hogy többet várnak emiatt tőlem. Kétszer annyit kellett dolgoznom az elismerésekért, erről szóltak a sulis éveim.

Otthon is nagy elvárások voltak velem szemben, mondván, nehogy szégyent hozzák anyámra. Rossz jegyekért eltiltás mindentől, sulin belüli konfliktusokért, kisebb csínytevésekért verés járt. Amikor voltak kisebb-nagyobb konfliktusaim, a tanári kar nemhogy kivételezett volna velem, szigorúbban büntettek-félt az igazgató, hogy vki szülője bejön panaszt tenni, hogy "az ő kicsi gyerekét büntetik meg, mert a tanárgyereket bevédi a tanári kar". Egyszerűbb volt engem pellengérre állítani. Nyilván, anyám szégyellt, le akart tagadni emiatt, így emiatt is kompenzálnom kellett.

Egyszer egy iskolai versenyt megnyertem és az egyik osztálytársam anyja ténylegesen panaszt tett, mert nem az ő fia nyerte meg, szerinte én csak azért kaptam díjat, mert nyilván kivételeztek velem a tanárok. Az igazgató szintén nem akart botrányt, így nagyon megszívattak: visszavették a díjamat és azon a verseny többet nem is indulhattam következő években. Ez a mai napig fájó emlék.

Nem akartam kisregényt írni, csak meg akartam mutatni, hogy nem minden fekete-fehér, teljesen más sokszor a látszat. Azt akartam kihozni belőle, hogy hiába tűnik úgy, hogy minden perfekt a tanárgyerekekkel, nem tudhatod, hogy milyen elvárások nehezednek rájuk otthon, esetleg bánthatják is őket. Talán ezért is jelenthet egyfajta kompenzációt és leplezett önbizalomhiányt az, amikor beképzeltek és másokat piszkálnak.