Mi a véleményetek: magyarból vagy informatikából tegyek emelt érettségit?
Elgondolkodtam azon, hogy magyarból emelt érettségi vizsgát teszek. Az idei évben próbaérettségi vizsgáim voltak: magyarból az első vizsgarésznél (szövegértés + gyakorlati szövegalkotás) 39 pontot, a második résznél (műértelmezés) 47 pontot, a szóbeli vizsgánál 45 pontot értem el, így összegezve 131 pontot szereztem a 150-ből (87%), amely meghaladta az ötös szintet. Jövőre érettségizek, azután egyetemre szeretnék jelentkezni, elsősorban a kereskedelmi és a pedagógiai szakok érdekelnek.
A magyar mellett még az informatika az, amely szóba jöhet nálam emelt szinten, mert abból van már tapasztalatom, sőt, úgy tudom, hogy jövőre van utoljára lehetőség érettségizni belőle. Az ötödik tárgyam mindenképp az infó lesz.
A gond forrása ott kezdődik, hogy szakiskolába járok, ahol az érettségi felkészítés jelentősen gyengébb, mint egy gimnáziumban. Nincs lehetőség az iskolában emelt szintű vizsgafelkészítésre járni. A diákok túlnyomó része a kettes érettségiért küzd, és az elmúlt 10 évben eddig három olyan diákról tudok, akik valamilyen tantárgyból emelt szintű érettségit szereztek a suliból.
A 11. osztályos átlagom 4.9 lesz, egyedül történelemből leszek négyes. Matekból, németből és irodalomból kitűnő vagyok. A német B2 komplex nyelvvizsgát már megszereztem néhány hónapja, szóval a nyáron szeretnék az emelt tárgyamra koncentrálni, tanulni, hogy gördülékenyebben menjen a következő évben az írásbeli és a szóbeli vizsgák.
Az emelt németet attól megcsinálhatja a magyar mellett.
Ha van egy B2 nyelvvizsgája, akkor az emelt érettségi is tuti menni fog, mert ugyanazon a szinten van. Azt hiszem, hogy csak 45 pontot kell elérni a plusz ponthoz.
A németet szerintem csináld meg ősszel előrehozottan. Igaz, előtte osztályozó vizsgát kell tenned a 12. évfolyamos tananyagról, de az nem nehéz. Én technikumba járok és nálunk szerintem mindenki tett valamilyen nyelvből előrehozottat.
Magyarból megszerintem mindenképp csinálj meg egy emeltet, hogy tudd, hogy tényleg hogy sikerülne.
A pontszámító kalkulátort is mindenképp nézd meg a felvin, az is lehet hogy duplázással jobban jársz. Ha már a két emelt mindkettő 80%-osra sikerülne, akkor 420 pontod lenne (80+80)*2+100. Nem olyan nehéz jó pontszámot összehozni, csak sokan nem gondolnak a duplázásra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!