Szóbeli érettségire tényleg vihetek papírt?
SEMMIT nem vihetsz be magaddal íróeszközön és számológépen kívül. Lapot biztosítanak, és a tételhez szükséges forrásokat is, amikből lehet dolgozni. És még csak az sem teljesen igaz, hogy adnak felkészülési időt; nyelvből a tétel kihúzása után rögtön kell mondanod.
Ha nem tudod előadni a dolgokat, akkor természetesen fel is olvashatod a lapon lévő szöveget, amit a FELKÉSZÜLÉSI IDŐBEN írtál le, de persze ezért súlyos pontokat veszítesz.
Nem vihetsz. Bemész a terembe, ahol kapsz (az iskola által lepecsételt!) üres papírt, erre jegyzetelhetsz felkészülés közben. Magaddal hozott kidolgozott anyagot nyilván nem használhatsz.
Utána a papírod nem is viszed már magaddal sehova máshova, hiszen ugyanott zajlik a vizsga.
Arra egyébként nem is lesz idő, hogy teljes kerek mondatokat, folyószöveget fogalmazz meg előre felolvasásra. Vázlatpontok jussanak eszedbe, amik mentén tudsz majd magadtól szépen beszélni.
A jegyzetlap természetesen előtted van, de mint az előttem író is mondta, csak vázaltpontokat tudsz rá leírni. Arra való, hogy belepillants, felelés közben eszedbe jussanak a kifejezések, nevek, vagy amiről beszélned kell. Olyan nincs, hogy magad elé húzod a lapot és mint a verset, felolvasd.
Én 2018-ban érettségizem, azt hiszem volt valami 20 perces kidolgozási idő limit, vagy ilyesmi. Emelt törin két felelő volt előttem, de az egyik lányt 2 perc alatt kivágták, szóval az utolsó gondolataimat nem is volt idő leírni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!