Szerintetek lesz digitális oktatás?
Bírom ezt a sok okostojást, akik szerint felesleges a korlátozás felsőoktatásban, pesig pont hogy ott leghet a legrugalmasabban a legtöbb helyen megoldani (nehogy ideböfögje valaki, hogy orvosi stb így úgy, mert az nyilván más), és a legtöbb külföldi hallgató stb. kontakt így kerülhető el, pláne most, hogy már Európában is meg számos helyen megjelent az omikron, amiről még nem sokat tudni.
Azt is bírom, hogy jönnek ezzel a dumával, hogy akkor sehova ne járjon, maradjon otthon stb. Nem erről van szó, de az egyetemre bejárás egy járvány tetőzése idején igen is necces. Nálunk multkor a fele csoport köhögött, mint atom, a hócipőm tele volt, a fél tanszék kiesik néha, de csak azért is nyomatjuk.
Ez az IDEIGLENES online átállás (nem örökre, csak legalább a téli időszakban mondjuk novembertől február közepéig kb.) vírus idején nem lenne ördögtől való. Persze azok tiltakoznak ellene, akik minden nap szeretik szétokádni magukat valami alja kocsmában, mert anélkül nem tudnak létezni, és semmi más elfoglaltsàgot nem bírnak kitalálni maguknak.
13: Nagyon végletesen gondolkodsz. Én például koncertekre akarok menni, és nem azért, hogy fekvehányjak, hanem hogy lássa a kedvenc előadóimat.
És ne szépítsük, elég sok középsulis és egyetemista úgy képzeli el, hogy az iskola zárjon be, de a diszkó, a kocsma, a pláza meg a meki maradjon nyitva.
"Én például koncertekre akarok menni, és nem azért, hogy fekvehányjak, hanem hogy lássa a kedvenc előadóimat."
Nem kizárt, hogy az én felfogásommal van a baj, fenntartom ennek a lehetőségét is, de az én társadalom iránti felelősségtudatom, és a kultúrális-etikai szintem azt mondatja velem, hogy függeltenül attól, hogy most mindent szabad, mert minden hú de jó, rohadtul önzésnek tartanám, ha most koncertre mennék, miközben csak ebben az egyetlen vírusban naponta majdnem 200-an halnak meg. Arra gondolnék ott a tömegben állva, miközben a "kedvenc előadómat hallgatom" egy járvány közepén, amit Spotifyon is lehetne, hogy másnap majd lehet a virust hurcolom szétfele valahol. Egyszerűen nem is tudja jól érezni magát az ember buliban ilyenkor tömegnyomorban. Pedig szociális lény vagyok abszolút, de van az a határ, amikor a józan ész azt diktálja, hogy most csak a szükséges dolgokat tegyem (munka, bevásárlás), más miatt ne nagyon csavarogjak. Nem örökké, csupán 1-2 hónapig.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!