Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Még most is lehet, hogy oda...

Még most is lehet, hogy oda vesznek fel, ahova kevesebb a jelentkező, egy iskolán belül?

Figyelt kérdés

Amikor én voltam középiskolás, akkor csinálták azt az iskolák, hogy egy diák jelentkezett két szakra ugyanazon iskolán belül. S aki mindkettőt beírta, azt inkább a kevésbé népszerűbe vették fel. Pl. a bátyám jelentkezett bútorasztalosnak első helyen, de ha nem veszik fel, akkor épületasztalosnak. Persze az első helyre túljelentkezés volt, ezért a másodikra vették fel, hiszen neki mindegy, azt is megjelölte.

Alapítványi gimiben is hallottam, hogy aki megjelölte az angolt és a németet is, azt a németbe vették fel, hiába jutott volna be az angolra is. De a németre nem jelentkeztek annyian.

Ezek után gondolkodom, hogy érdemes-e egy iskolán belül két szakot megjelölni? Gimiknél láttam a listát, meg a pontokat, de pl. szakgimiknél nem. Nem szeretném, ha emiatt nem jutna be a lányom az áhított szakra, mert hát neki a másik is jó lenne.


2021. nov. 10. 21:19
 1/4 anonim ***** válasza:
100%
Utána kell járni. Rohadt béna lenne, ha nem rangsor alapján menne. Nem osztályzatok alapján rangsorolnak? Ha nincs részletes leírás a pontszámításról (hogy mindenki magának is ki tudja számolni, mennyi pontja is van), és a ponthatárokat sem teszik majd közzé, akkor vicc kategória.
2021. nov. 10. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Sok iskolában nincs amúgy lista. Alapítványi iskolában meg elbeszélgetés van, ki tudja, hogy ott hogy rangsorolnak.
2021. nov. 10. 22:11
 3/4 anonim ***** válasza:
100%

Igen, ha egy iskolán belül 2 szak/tagozat is megfelelő lenne, akkor érdemes 2 szakot is megjelölni egy iskolán belül.

Most már nem úgy mennek a dolog, mint 30-40 évvel ezelőtt.

A megjelölt tagozatok rangsorát csak az Oktatási Hivatal kapja meg, a középiskolák nem. A rangsorolt középiskolák nem fogják tudni, hogy milyen más iskolákat, tagozatokat jelöltetek meg, és azt sem, hogy hányadiknak. Előfordulhat, hogy szóbelin rákérdeznek erre, de elvileg a felvételiző erre nem köteles válaszolni. (Előre ki lehet találni, hogy egy ilyen szituációban milyen udvarias válasszal térjünk ki.)

Minden megjelölt középiskoláknak külön-külön jelentkezési lapot kell küldeni, tehát a középiskola ebből csak annyit lát, hogy a tagozatai közül egyet vagy többet választottatok ki.

Az Oktatási Hivatalban lefuttatnak egy felvételi algoritmust. Ez az algoritmus úgy fut, hogy ha valaki bekerül az első helyen megjelölt tagozatra, akkor oda fel van véve, és az összes hátrébb megjelölt tagozatok rangsoráról törlődik. Hiszen csak egy iskolába vehetik fel, még akkor is, ha a pontszámai alapján az összes iskolába felvételt nyerhetne. Így azokban az iskolában, ahonnan törlődött a rangsorból, a mögötte rangsorolt felvételizők eggyel előrébb lépnek a rangsorban. Ez a lépegetés addig megy, amíg fel nem töltődnek az osztályok, tagozatok. Ha valakit sehova sem vesznek fel, mert pl. túl erős iskolákat jelölt meg a pontszámaihoz képest és/vagy túl kevés iskolát és nagy volt a túljelentkezés, akkor rendkívüli felvételi eljárás keretében lehet jelentkezni a maradék helyre.

Tehát fontos, hogy legelsőnek azt az iskolát/ tagozatot kell megjelölni, ahova leginkább szeretne a jelentkező felvételt nyerni.

Felvételi algoritmusról még itt: [link]

A gimnázium/középiskola egy ideiglenes rangsort fog készíteni a szóbeli meghallgatások után. Ezután még a felvételizőknek lehetőségük van a jelentkezői rangsor módosítására. (Algoritmus csak ezután fut) Érdemes megnézni, hogy a korábbi években az ideiglenes rangsor hányadik helyről jutott be a legutolsó felvett az adott tagozatra. felvi.hu oldalon vagy innen: [link]

2021. nov. 10. 23:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Köszi szépen! Ez nagyon hasznos volt.
2021. nov. 11. 15:16

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!